Kis Suzukitól a jövő luxusautóitól minden volt a 2015-ös Genfi Autószalonon. Íme a lényeg, sok képpel és linkkel.

Szokás szerint már hetekkel korábban érkeztek a szivárgó vagy hivatalosan kiadott fotók az újdonságokról, de a hivatalos rész az Év autója-választással indult.

Igen, a Passat győzött, nagy előnnyel, ezzel a Volkswagen behúzta a negyedik címet, a két magyar zsűritag, elmondta, miért.

Első helyszíni anyagunkban egy – főleg a borzasztó sivatagi G-Mercihez képest – meglepően visszafogott Mansory, a Volkswagen Passat sportkupé-koncepciója, egy 1965-ös Mustang és más kiállított autók mellett kedves mosolyú lányok is láthatók. Gondoltuk, hátha mást sem csak a technika érdekel…

Mindannyian tudjuk, hogy a kínai autó lesz az új japán, illetve dél-koreai autó: eleinte mosolygunk rajtuk, aztán meg csak nézünk, hogy régi, neves autógyárak elől szívják el a vásárlókat. 2015-ben már ezt kellett írnunk a Qorosokról: „az autók minősége kiváló”.

A BMW-nek sem okozott gondot berendezni a standját. Az 1-es éaz X6-os M-változata mellett náluk találtuk meg kedvenc ívünket is a 4-es Gran Coupén.

A Mini pedig megmutatta, hogy Dél-Amerika sivatagos részére és az Autobahra is kínál ideális járművet: előbbi a Dakar-győztes verseny-Mini, utóbbi a John Cooper Works.

A magyarok számára legkedvesebb japán márka, a Suzuki két új modellt is vitt Genfbe. Az iK.2 és iM.4 is változni fog a sorozatgyártás előtt, de azért jó látni, hogy nem csak azért lehet érdekes számunkra egy Suzuki, mert valahol a mi autónk.

Már láttuk korábban is a gyakorlatilag felszereltségi szintté lefokozott, de azért bőven luxuskategóriás Maybachot (élőben is kiváltja a kéne-érzést), vezetni viszont sokkal inkább a Mercedes–AMG GT3-ast vinnénk el egy körre. Azt pedig csak találgathatjuk, lecseréli-e Orbán Viktor a Multivant egy hibridre.

Kicsit tartunk tőle, hogy 2025-ben már a kocsifeljárónkra hajtva is útdíjat kell fizetni, egy valamiért viszont mégis várjuk, hogy elröppenjen ez a tíz év:

Ezért.

Addig pedig vágyakozunk egy Kia kombi után – ezt se hittük volna korábban –, és megnézzük, hova fejlődik a francia autógyártás, amelynek jelenlegi helyzetét alaposan dokumentáltuk.

Lányokról volt már szó? Persze, de azért a naptárcsászár Pirelli hölgyeire vess még pár pillantást.

(Helyszíni fotó: Nagy Dénes)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés