És már évek óta.

Bár George Russell rögtön az első Mercedesnél töltött szezonjában legyőzte a hétszeres világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont, a csapat visszaesése miatt azonban így sem volt esélye a csúcsra jutni a pilóták között.

„Ha valaki az idény elején azt mondja nekem, hogy le fogom őt győzni, rendkívül boldog lettem volna, mert az esetek többségében, ha legyőződ Lewis Hamiltont egy Mercedesben, az azt jelenti, hogy világbajnok leszel.”

A fiatal brit Max Verstappen, Charles Leclerc és Sergio Pérez mögött csak a negyedik helyen zárta a szezont, ennek ellenére elégedett a teljesítményével, és úgy érzi, hogy

teljesen mértékben készen állok a világbajnokság megnyerésére. Már évek óta úgy érzem, hogy készen állok.

Meglátjuk, mit hoz a jövő.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy teória szerint Schumacher miatt rúghatta ki Schumachert a Haas

Két idény jutott Mick Schumachernek, akinek távozása mögött nem(csak) a teljesítményhiány és a költséges autótörések állhatnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni