Giorgio Armani az észak-olaszországi Piacenza városában született 1934 júliusában, és már középiskolásként is érdekelte az orvostudomány, ezért a Milánói Egyetem Orvostudományi Tanszékén folytatta tanulmányait. Az egyetemet három év után hagyta abba és lépett be a hadseregbe, ahol éppen a korábbi tanulmányai okán a veronai kórházba osztották be.

Két év szolgálat után szerelt le, és beállt kirakatrendezőnek a milánói La Rinascente áruházba.

1957-ben kezdte meg a munkát, és már ebben az évben ő volt a felelős a finn Marimekko textíliák bemutatásárt, majd a férfiosztályon lett eladó, ahol értékes tapasztalatokkal gazdagodott a divatiparról és a fogyasztók elvárásairól. Giorgio Armanit a 60-as évek közepén vették fel férfi ruhadarabokat tervezni Nino Cerruti cégéhez, de mellette annyira keresett lett, hogy szabadúszó tervezőként több mint tíz vállalatnál tevékenykedett.

Ekkoriban találkozott Sergio Galeottival, egy építészeti rajzolóval, akivel hosszú évekig tartó személyes és szakmai kapcsolatot alapozott meg. Ő vette rá Armanit, hogy 1973-ban megnyissa saját tervezőirodáját Milánóban. Már saját irodáján keresztül dolgozott együtt az Allegrivel, a Hiltonnal, a Montedoróval és még számtalan partnerrel. A 70-es években Giorgio Armani munkáját már felismerte a sajtó, ez pedig megadta a lendületet a következő lépéshez.

1975. július 24-én Sergio Galeottival megalapította a Giorgio Armani S.p.A.-t, októberben pedig már saját férfi kollekcióját mutatta be.

Mindezt nagyon szerencsés időszakban tette, hiszen ekkoriban a befektetők kiemelten támogatták a helyi tervezőket, és átvállalták a gyártás és a marketing költségeit. Ezzel a megoldással az olyan frissnek számító tervezők, mint Armani, adósságtól mentesen, zsebükben a nyereség egy részével vághattak bele a vállalkozásba emlékezetes bemutatókkal és figyelemfelkeltő reklámkampányokkal.

Kollekciója folyamatosan bővült, az utcai ruházat mellett fehérneműkkel és fürdőruhákkal, valamint a L'Oréallal együttműködve parfümökkel és más kozmetikumokkal. Armani azt is felismerte, hogy a szokásos hirdetési formátumok mellett a filmekkel új emberekkel ismertetheti meg a márkát. Az 1980-as Amerikai dzsigoló című filmben a Julian Kaye-t alakító Richard Gere viselt Armanit. Ezzel messze szélesebb közönséghez jutott el a márka, mint bármelyik magazinnal vagy akár plakáttal.

Vannak kevésbé ízléses darabjai, de Giorgio Armani neve már ekkor is egyet jelentett a luxussal és a stílussal.

1990-re aztán beindult a terjeszkedés, és az amerikai piac után Japánban is hódítani kezdett az Armani, mely sportruházattal, napszemüveggel és otthoni kiegészítőkkel együtt már tényleg az élet minden területén igyekezett megmutatni a márkát. 1996-ban már Eric Clapton komponálta a zenei betéteket Armani divatbemutatóira.

Túl a filmeken más innovációkat is bevezetett a divat világába. Giorgio Armani Ana Carolina Reston halála után betiltotta a túlzottan alacsony testtömegindexű modelleket. Az haute couture világában elsőként élőben közvetítette új kollekciójának bemutatóját az interneten 2007. január 24-én.

Amikor megindult a szekér, akkor Giorgio Armani már könnyed magabiztossággal rendelt egy Bentley Turbo R-t.

Ekkoriban a Bentley és a Rolls-Royce még egy cég volt (azóta előbbi a Volkswagen-csoport része, utóbbi márkát pedig a BMW birtokolja), de már ezekben az időkben is eltérő karakter volt a két márka. 1983 februárjában nevezték ki műszaki igazgatónak Mike Dunnt, akinek csapata elöl 100, hátul pedig 60 százalékkal merevebb kanyarstabilizátorokat tervezett a Bentley alá, valamint Panhard-rudas hátsó felfüggesztést, hogy csökkentse a kanyarokban jelentkező oldalirányú mozgásokat.

Amíg a Rolls-Royce a hagyományos luxust képviselte, addig a Bentley sportosabb autókat készített. Hiába néz ki úgy a Bentley Turbo R, mint egy Rolls-Royce Silver Spirit, valójában rengeteg különbség van a kettő között, ami már a névből is sejthető. Osztoztak ugyan a hagyományok szerint 6,75 literes, V8-as motoron, de a Bentley-be turbófeltöltővel szerelték, 300 lóerős teljesítménnyel és 660 Nm maximális nyomatékkal. A Turbo R nevében az R betű a roadholding-ot, vagyis az úttartást jelentette, ami az erősebb motoron túl áthangolt futóművet és szélesebb, tehát jobb tapadást jelentő gumikat jelentett, amiket könnyű alumínium felnikre szereltek.

1986 októberében frissítették a Bentley-t, amikor a Solex karburátorokat Bosch befecskendező váltotta, valamint megkapta a dupla kerek fényszórókat.

Giorgio Armani a dizájnerekre gyakran jellemző fekete színben és végtelenül elegáns, világos árnyalatú bézs bőrkárpittal rendelte meg a Turbo R-jét, melyben mostanra is kevesebb, mint 88 ezer kilométer van. Az 1996-os évjáratú autó motorja már 360 lóerőt ad le 4200-as fordulaton és 750 Nm nyomatéka van 2000-től. Hozzá a General Motors négyfokozatú automata váltója csatlakozik és hátsókerék-hajtás.

1980-ban jelent meg a Bentley Mulsanne, mely a Turbo R alapjait is adja, ezért több mint egy évtizeddel később egyértelműen elavult konstrukciónak számított az olyan autók mellett, mint a Mercedes-Benz W140-es S-osztálya vagy a 7-es BMW, és a W12-es motorral is legalább fél tonnával könnyebb Audi A8. Ennek ellenére a Bentley Turbo R nem lassú gép, hiszen a 2,5 tonnás limuzin 6,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 230 km/óra feletti.

400 lóerő feletti modell is készült belőle, de ez nem változtatott a tényen, hogy a Bentley-t és a Rolls-Royce-t túlszárnyalta a német trió.

Egyértelműen elszaladt az angol luxusmárkák mellett a világ, mely sokkal inkább a modernebb autók felé fordult és csak néhány ínyenc értékelte az egyedi stílust, a kézzel kivitelezett részleteket, a tökéletesre lakkozott fabetéteket. Még utoljára a Bentley bevetette a Turbo RT Mulliner modellt, mely több mint 420 lóerővel és 860 Nm nyomatékkal csúcsra vitte a konstrukciót. Ezt követően a vállalat új tulajdonosai egy modernebb autó fejlesztését szorgalmazták, ez lett az 1998-ban megjelent Arnage.

Ez is érdekelhet: