Az eredeti állapotban megőrzött veterán autók mindig nagyon értékesek, és különösen igaz ez, ha egy Shelby GT500-ról van szó. A ritka és patinás Mustang a hetvenes évek óta pihent egy texasi pajtában, és nagyon rámennénk az aukción, ahol hirdetik.

A hatvanas évek végi Mustang önmagában legendás, és még inkább annak számít a Shelby által tuningolt változata. A GT500-ból 1968-ban alig több, mint ezer darab készült, és most ezek egyike került elő egy aukción. A fekete Mustangra nem mondhatnánk, hogy eredeti fényében ragyog, mintha egy kicsit elhanyagolták volna, de így talán még izgalmasabb.

1968. januárban került újonnan egy texasi kereskedésbe, ahol két hónappal később vette át az első tulajdonosa. Csak néhány évig használta, majd eladta, az új tulaj pedig, ki tudja, miért, valamikor a hetvenes években egy garázsba állította.

A kétezres évek közepén talált rá egy rajongó, aki műszakilag rendbe tette, de meghagyta az eredeti patináját.

Csak álmodni lehet ilyen fogásról, egy szinte érintetlen Mustangról, ami még porosan és kopottan is átkozottul menő.

A Shelby a legnagyobb motort tette bele, a 7 literes V8-ast, ami 360 lóerőre és 600 Nm-re képes, ezt négyfokozatú kézi váltóval kell beosztani. A ritkaság májusban kerül a Mecum indianapolisi aukciójára, és biztosak vagyunk benne, hogy találnak neki gazdát.

Ez is érdekelhet:

A világ legértékesebb Mustangja ez az 1967-es Shelby GT500

Egy példánya létezik, kétmillió dollárt ér.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés