Nem mi, mondjuk, hanem a Mercedes csapatfőnöke – egyébként láttunk már ilyet Ayrton Sennától és Michael Schumachertől is.

Idén minden eddiginél szorosabb küzdelem folyik Lewis Hamilton és Max Verstappen között, a tét persze nem kicsi: a brit – történelmi rekordot jelentő – nyolcadik vébétrófeáját nyerheti meg, míg a holland az elsőt.

Öt fordulóval a vége előtt Verstappen előnye mindössze 12 pont, ami nagyon kevés, tekintve, hogy összesen 133 pontot lehet még gyűjteni a hátralévő versenyeken – így néz ki a matek: 5x25 pont a futamgyőzelemért + 5x1 pont a leggyorsabb körért + 3 pont az utolsó, brazíliai sprintfutam győzelméért.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy Hamilton és Verstappen is kiütközné a másikat az elsőségért, ha úgy érkeznének meg az utolsó futamra Abu-Dzabiba, hogy az a világbajnoki címről döntene, szerinte pontosan az lenne, mint amit az idei Olasz Nagydíjon láthattunk:

„Mi is történt Monzában? Verstappen kiütötte Lewist, mert meg akarta őt előzni és gyorsabb volt nála. Ez teljesen érthető. Ha a világbajnoki címért versenyzel, és látod, hogy kezd kicsúszni a kezeid közül, mert a riválisod meg akar előzni, akkor milyen másik eszközöd van, hogy ne tudjon eléd kerülni? Ezt láttuk Schumacher és Villeneuve, valamint kétszer Senna és Prost párharca során.”

Ayrton Senna és Alain Prost az 1989-es és az 1990-es idény utolsó előtti futamán a Japán Nagydíjon ütközött (szándékosan?), Michael Schumacher az 1997-es Európa Nagydíjon rántotta rá a kormányt Jacques Villeneuve-re, amiért aztán a németet ki is zárták az az évi világbajnokságból.

Wolff ugyanakkor megjegyzi, hogy erre soha nem utasítanák a hétszeres világbajnok pilótájukat, de azt is elismeri, hogy Hamiltont és Verstappent sem lehet túlságosam irányítani.

A két pilóta idén már ütközött egymással, többször is:

Hamilton durván a falba küldte Verstappent, megszakították a Brit Nagydíjat

A holland saját lábán hagyta el az autót, de nem úgy tűnik, mint aki százszázalékos lenne.

Hamilton és Verstappen összeütközött, majdnem szó szerint kinyírták egymást

Nem túlzás azt állítani, hogy Hamilton életét a halo mentette meg.

Ez is érdekelhet...

Alonso csak egy dolgot bánt meg Forma–1-es karrierje során

És nem azt, hogy nem nyert több világbajnoki címet.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában