A világbajnok szerint az energiaital-gyártó cég az egyetlen csapat, ami utolérheti őket.

Lewis Hamilton szerint a Red Bull lett a Mercedes legnagyobb kihívója idén, és szerinte mindent meg fognak tenni, hogy minél több pontot elraboljanak a német csapattól a konstruktőrök bajnokságán.

„A Red Bull minden kétséget kizáróan a második legjobb csapat – nyilatkozta Hamilton. – Daniel nagyon jól teljesít, és Maxra sem lehet semmi panasz, és nem csak miattuk jó a csapat, hanem az összes szakember miatt, aki ott dolgozik. A Red Bull egy nagyon-nagyon erős csapat, nagyon jó motort kaptak idénre, és a leszorítóerejük is kiváló.”

„Nem tudom, hogy mivel sikerült hozzánk közelebb kerülniük Németországban, de sokkal erősebbnek tűnnek, mint bármilyen más csapat, beleértve a Ferrarit is, akik inkább kezdenek tőlünk lemaradni.”

Hamilton jelenleg 19 ponttal vezet a csapattársa, Nico Rosberg előtt, de ő is tudja, hogy a motorcserék miatt a következő futamokon elkerülhetetlen, hogy ne kapjon rajtbüntetést. Így, hogy a Red Bull egyre erősebb, sok bosszúságot okozhat majd a Mercedeseknek.

„Tudom, hogy biztosan lesz egy olyan futam, amit hátrébbról kell kezdenem, és nem tudom, hogy mennyit tudok majd előzni. Így, hogy a Red Bull megerősödött, az biztos, hogy kihívás lesz őket megelőznöm, így az első ötbe is nehéz lehet majd bekerülnöm.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.