Lewis Hamiltonnak nagyon nem tetszik, hogy a Liberty Media további versenyekkel akarja bővíteni az amúgy is rekordhosszú versenynaptárt. Nála van egy limit, amiután már nem lesz hajlandó versenyezni és inkább visszavonul.

Az (új) F1-tulaj határozott célja, hogy újabb helyszínekkel bővítse a 21 futamos idényt. Ennek célja a sportág népszerűsítése – meg persze ne legyen kétséged, ebben a piaci/pénzügyi szempontok is komoly szerepet játszanak.

Már ott is lesz F1-es verseny, ahol eddig még nem volt

Már évek óta lehetett hallani a délkelet-ázsiai ország belépési szándékáról.

A Liberty Media fejében egy 25 nagydíjból álló szezon szerepel, jelentkezők pedig bőven akadnak – egy holland és egy újabb amerikai helyszínnel például már konkrét tárgyalások is folynak –, ugyanakkor az istállók, a szakembereik és pilótáik határozottan ellene vannak, sőt, inkább drasztikusan csökkentenék a versenyhétvégék számát. És így van ezzel Hamilton is, aki kijelentette, hogy befejezi pályafutását, ha a sportág eléri 25-ös határt:

„Én már most úgy érzem, mintha huszonöt versenyünk lenne az évben, és személy szerint nem hiszem, hogy ez jó. A tizennyolc verseny volt a legjobb.

Imádok versenyezni, de a szezon túl hosszú. Ez mindannyiunk számára elkötelezettséget jelent, sok időt töltünk távol a családtól, és az évek egyre hosszabbnak tűnnek, a szünetek pedig egyre rövidebbek.

Én nem leszek itt, ha fölmegyünk huszonöt versenyig, ez biztos.”

Hamilton szerződése 2020 végéig szól, jövőre, azaz 2019-ben egészen biztosan nem lesz még 21-nél több futam:

Nagyot ünnepel a Forma–1 2019-ben

De nem a sportág bölcsőjében, azaz Silverstone-ban lesz az ezredik futam.

(Fotó: Yahoo Sports)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés