A hatszoros világbajnok kiáll a négyszeres világbajnok mellett.

Miközben Lewis Hamilton minden bizonnyal meghosszabbítja szerződését a Mercedesszel, addig (egykori legnagyobb) riválisának, Sebastian Vettelnek nincs ülése 2021-re – a négyszeres világbajnok valószínűleg a Raicing Pointhoz fog szerződni, Sergio Pérez kárára.

Ami viszont biztos, hogy Vettel frusztrált, többek között azért is, mert nem jönnek az eredmények – ennek hátterében több dolog is áll –, a kapcsolata a Ferrarival pedig egészen elmérgesedett. Hamilton szerint pedig mindenről az olasz istálló tehet:

„Jelen pillanatban nem kapja meg azt a támogatást, amivel újra ragyoghatna. Mintha a Ferrari a háttérbe szorította volna őt. Neki olyan csapatra van szüksége, ahol kölcsönösen támogatják egymást és ami az egekbe emeli.”

A hatszoros világbajnok reméli, hogy Vettel a Racing Pointhoz igazol. A brit szerint az RP-ben rengeteg potenciál van, és a német újra tündökölhetne.

Vettel beolvastott a Ferrarinak

A négyszeres világbajnok szerint az újabb csalódást keltő eredménye nem azért van, mert ő megpördült már rögtön a második silverstone-i futam elején.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
35% Igen, de csalódás volt.
15% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés