A Taycan bemutatása óta tudjuk, hogy a Porsche elektromos autója elképesztően gyors lett, de biztosak vagyunk benne, hogy lesz, akinek ez sem elég. Az amerikai Hennessey máris elkezdte a felkészülést.

A Hennessey műhelyében a tuningolt Mustangok és Camarók mellett saját szuperautót is építenek, a Venom F5-tel a céljuk nem más, mint a Bugatti Chiron sebességrekordjának megdöntése.

500 km/órával döntene rekordot a Hennessey Venom F5

Feladná a leckét a Bugattinak és a Koenigseggnek.

A texasi cég eddig csak őrülten erős V8-asokből épített még jobban kigyúrt izomautókat, de már az elektromos autókat is kinézték maguknak.

Még csak nem is a Tesla, hanem a Porsche újdonsága, a Taycan lesz az első elektromos autó, amit a Hennessey műhelyében felturbóznak. Nem mintha a két villanymotorral szerelt sportlimuzin ne lenne elég erős,

a Turbo S szériában 761 lóerőre képes, amivel 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, és a Nürburgringen is körrekordot futott.

Jövőre érkezik az első Taycan a Hennessey garázsába,

és elsőként csak a kerekeket és a lökhárítókat cserélik ki. Utána pedig megnézik, hogyan lehetne egy kicsivel még gyorsabbá tenni. Bár a Hennessey vevői elsősorban az amerikai V8-asokért keresik fel a tuningcéget, hamarosan az elektromos autók is eszedbe juthatnak a nevéről.

Ebben is benne volt a Hennessey keze:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés