Oda, ahol a legnagyobb sikereit érte el.

Fernando Alonso a 2018-as idény végén vonult vissza az F1-től, de gyakorlatilag már attól a pillanatról kezdve a visszatérésről beszélt, hogy szögre akasztotta a sisakját.

Az elmúlt időszakban egyre többet lehetett hallani arról, hogy 2021-ben tényleg eljöhet a nagy pillanat, és most a Renault hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre Alonso veszi át a szezon végén a McLarenhez szerződő Daniel Ricciardo helyét, azaz a kétszeres világbajnok visszatér legnagyobb sikereinek helyszínére - Esteban Ocon csapattársa lesz:

Ez azért is érdekes, mert néhány nappal ezelőtt a Cyril Abiteboul csapatfőnök egy határozott nemmel válaszolt a francia L’Équipe lapnak arra a kérdésére, hogy leszerződtetik-e a spanyolt.

Alonsónak egyébként ez lesz a harmadik etapja a francia istállónál, ahol korábban 2003 és 2006 között, illetve 2008-ban és 2009-ben versenyzett.

Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy Sebastian Vettel újabb csapatnál nem fog ülést kapni 2021-re, de a négyszeres világbajnok nem is a Renault-t szemelte ki magának:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
45% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés