A márkarajongókon kívül talán már el is felejtették az Accordot, pedig a Honda középkategóriása a világ más tájain még kapható, és hamarosan kijön az új generációja, amiről most mutattak pár részletképet.

Nagy múltra tekinthet vissza az Accord, de a Honda középkategóriás modellje 2015-ben kivonult az európai piacról. A világ más tájain, például Japánban és az Egyesült Államokban is még kapható, és nemsokára érkezik a legújabb generációja. A Honda ennek előzeteseként felvillantott róla három részletképet.

Európában így láttuk utoljára az Accordot
Jelenleg ezt az Accordot gyártja a Honda

A fotók alapján az Accord folytatja, amit az új Civic elkezdett, a megosztó formák helyett

letisztultabb dizájnt kap a Honda újdonsága, ami ezzel még többeknek tetszhet.

Az első képeken élesebb vonalakkal szabott fényszórókat, széles hátsó lámpákat és a műszerfal egy részletét, az új 12,3 colos érintőképernyőt láthatjuk Google-alapú szoftverrel.

A Honda egy hónapon belül, a Los Angeles-i autószalonon mutatja be az Accord új generációját, ami a szintén új CR-V-ben látott hibrid hajtást kapja. Sajnos az európai forgalmazás nem szerepel a tervek közt, egyébként is egyre több márka hagyja ott a középkategóriát, ezért be kell érnünk a Civic minden eddiginél nagyobb új kiadásával.

Ez is érdekelhet:

Maradt benne még öröm – Honda Civic e:HEV Advance

Megkomolyodott a Honda Civic, és nemcsak a letisztultság, de a hibrid hajtás is kifejezetten jól áll neki.

Mutatjuk, milyen lesz a Honda CR-V új generációja

A Honda családi szabadidő-autója ebben a formában érkezik az európai utakra is.

Most akkor Hondaként is kérnénk ezt a szívdöglesztő szedánt

Az Accord helyére pont jó lenne a legújabb Acura.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés