Elég nehéz erről az autóról írni, mert fifty-fifty arányban vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Persze, ha jobban belegondolok, a negatívabb élmények is inkább a hibrid technikának szólnak, nem a típusnak magának.
Dióhéjban: egyszerűen zseniális a Honda városi környezetben, olyan, mintha nem fogyasztana semmit, és az üzemanyag-mutató se akar megmozdulni lefelé. Borzalmas élmény viszont vele az autópályán – vagy országúton 90 felett – közlekedni a fokozatmentes automata váltója miatt.
A fentieket árnyalva: a fogyasztása miatt ideális városban – szerintem viszont tök felesleges terepjáró méretű járművel a városban grasszálni, hiába veszi át egyre inkább a kisebb autók helyét a nagy böszme SUV-k hada. A változás gyönyörködtet, és közben legalább keserédesen röhögni is ér a markunkba ezen.
A baráti, hat liter körüli fogyasztás mellett a városban való gyorsulást imádtam. Ami zavart országúton vagy autópályán, az tetszett városon belül, köszönhetően annak, hogy nem egyfolytában üvöltött a motor, mint a kezdő tanuló vezetőknél. Ha az ember olyan kedvében lenne, simán büntetgethetne zöldtől zöldig az utakon ezzel a gyönyörű járművel.
Apropó gyönyörűség! Igen, a Honda CR-V új köntöse gyönyörű. Valahogy nem tűnik olyan batárnak, mint az ősei, kecses a feneke, elölről mégis egy robusztus ogre hatását tudja kelteni, szép lámpákkal.
A beltér viszont a külső inverze, nem hordozza magán a szépség jegyeit, ellenben minden funkcionális, mint egy dodzsemnél. A váltó ultrabénán néz ki, a tolatóradar képe is kissé CGA, a visszapillantó sötétítése is delayes.
És akkor eljutottam a bánatos részig: a Honda CR-V Hybrid és az autópálya.
Az elején áradoztam a remek fogyasztásról, ugye? Nos, autópályán a szerény fogyasztó hirtelen átvált nyakalóvá. Az az üzemanyagszint-jelző, ami idáig meg sem moccant, hirtelen kezd rendesen csökkenő tendenciát mutatni, a fogyasztás pedig növekvőt, bőven nyolc literen túl is.
De ez csak a kisebb baj: ott az a fránya fokozatmentes váltó. Miatta kell hosszú utakon max. hangerőn bömbölhetnünk Serj Tankiant, ha nem akarunk bekattani attól a brutál erős hangtól, ami a motor felől érkezik. Végig olyan érzése van az embernek, hogy kettesben maradt a váltó, és másodpercek múlva felrobban a motor.
Ha ez így nem lenne elég, ott vannak az országutak, ahol azért néha megelőznénk egy-két sorstársat, akik mind idiótának tarthatnak minket előzés közben, ahogy üveghangon nyomjuk, ahelyett, hogy feljebb váltanánk. Mert haljon meg a lovam, ha nem az az első gondolata a komának, miközben előzöm üvöltő motorral, hogy na, a szerencsétlen lúzer kihozta a szalonból az új Hondáját, de váltani nem tanult meg.
Ennek ellenére szerettem beülni és vezetni, pedig rohadtul nem élményautó. Egy családtagomat is sikerült megfertőznöm, a Honda számíthat egy új vásárlóra.
Nálam a Honda CR-V Hybrid gazdaságosságból és külcsínből jeles, élményből viszont inkább megbukott.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Bodor Tamás)