A plug-in hibrid Honda CR-V nem fogja újra definiálni az autózás örömét, arra ott a Civic Type R. Ez egy olyan autó, ami egyszerűen működik. Egészen Olaszországig mentünk vele, hogy hosszú úton is megtapasztaljuk a plug-in hibrid CR-V sokszínűségét.
Vannak autók, amiket azért vesz az ember, mert megmozgat benne valamit. Amivel mindig kicsit hosszabb úton megy haza. Felcsillan a szeme, amikor tisztára mossa a mosóban, vagy örömmel fogadja, ha megdicséri a szomszéd. Aztán vannak azok, amik arra kellenek, hogy üzembiztosan hozzanak-vigyenek minden körülmények között. Az olyan autók, amik számára nincs lehetetlen feladat, bepakolhatatlan mennyiségű utas vagy csomag. Magabiztosan teljesítenek minden helyzetben. A Honda CR-V ennek a kategóriának a bajnoka.
Ez most a plug-in hibrid változat, vagyis papíron két autó egyben. Ha fel van töltve, elgurul 75–80 kilométert teljesen elektromosan, csendben, még autópályán is. Ha viszont lemerül, akkor átvált sima hibrid üzemre, ahol a benzines motor zaját ügyesen elrejtették. Műszaki érdekesség, hogy a sima hibriddel ellentétben a plug-in elsőkerék-hajtású, nem összkerekes, mivel az akkumulátor hátul keresztben fekszik, ami nem teszi lehetővé, hogy hátravigyék a hajtást. Azt a megoldást, hogy közvetlenül a hátsó kerekre épített elektromos motort használjanak, azért vetették el, hogy ne vegyenek el felesleges litereket a csomagtartóból.
A Honda-család nagytestvére
Járt már nálunk a HR-V, a ZR-V, az e:Ny1, most pedig itt a legnagyobb Honda, a CR-V. Ez a márka kínálatának teteje, és egyben az a típus, ami világszerte elképesztő népszerűségnek örvend. Európában valamiért mégsem lett akkora sztár – talán túl józan, túl hétköznapi, nincs meg benne az a plusz, amitől a kontinentális autóvásárló szíve gyorsabban ver. Pedig lenne miért szeretni. Tágas, kényelmes, biztonságos, és ha plug-inként használjuk, akkor a városi rohangálásokat simán letudja tisztán elektromosan. 17,7 kWh kapacitású az akkumulátor, amit otthon esténként a 11 kW-os töltőről 2-3 óra alatt könnyen tudok feltölteni. Sima 230-as konnektorról is kényelmesen feltölthető egy nyolcórás alvás alatt.
Egy kirándulás tanulságai
Öten ültünk bele, egy jó olaszországi kirándulásra. És itt jött az első „hűha”-élmény: a hely. A CR-V belül nagyobb, mint gondolnád. Nemcsak a térdnek, a vállnak, a könyöknek van hely, hanem a csomagoknak is – akkor is, ha mind az öten emberméretű bőrönddel vágtunk neki egy háromnapos kirándulásnak.
Előtte a plug-in hibrid BMW X3 volt nálunk egy hasonló túrán. És bármennyire is szeretjük a bajorokat, a Honda egyszerűen tágasabbnak tűnt. Több hely jutott mindenkinek, és a csomagtér sem akart az első szatyor után segítségért kiáltani.
Nem egy rakéta, de nem is kell
Mint mindig, feltöltött akkumulátorral kezdtük az utat. A CR-V ilyenkor automatikusan elektromos hajtással kezd, és nem is kapcsol át hibrid üzemre, csak akkor, ha ki akarjuk taposni a szemét, vagy áttennénk sport módba. De miért is tennénk? Vállalható dinamikával mozgatja a közel kéttonnás testét, és egészen 140 km/óráig nem is kér benzint. De ha mindenképpen a teljes erejét akarjuk bevetni, akkor a villanymotor 184 lóerős teljesítményről rendelkezhetünk.
A plug-in hibrid CR-V nem gyorsulásbajnok, 9,4 másodperc alatt van százon, és 195 km/óráig tart a sebesség élménye. Kevés olyan helyzetet tudok elképzelni, ahova ez nem elég. Oké, egy Tesla mellé nem érdemes beállni a pirosnál, de aki ilyesmit vár egy hibridtől, az alapból rossz boltba ment. Ez az autó nem arról szól, hogy megtámadd a kanyarokat, hanem arról, hogy pont olyan fitten érkezz meg az 1000 kilométeres út végén, mint ahogy elindultál. Ebben a kényelmes ülések és az ülésszellőztetés is fontos paraméter.
A futómű inkább kényelmes, mint sportos. Ha szereted a feszes, pattogós megoldásokat, akkor hiányérzeted lesz. Ha viszont értékeled, hogy Budapesttől az olasz tengerpartig nem fájdul meg a derekad, akkor imádni fogod.
Technika, ami kicsit bénázik
A fedélzeti rendszer… nos, van. Ez a legdiplomatikusabb megfogalmazás. Működik, de nem mindig úgy, ahogy szeretnéd. Például nem árulja el, hogy elektromosan pontosan mennyit fogyaszt. A kijelzők grafikájának a fejlesztése sem szerepelt a legfontosabb feladatok között, de például az Apple CarPlayt csatlakoztatva a Google Maps navigációja a műszerfalon is megjelenik, ami elég sok márkánál nem egyértelmű.
És a pénz?
A plug-in hibrid CR-V ára kb. 25 millió forint, kedvezményesen 21,5 millió. Ez elsőre soknak hangzik, de ha megnézed, mit kapsz érte – egy nagy, tágas, kényelmes, két üzemmódú SUV-ot –, akkor hirtelen értelmet nyer. A fogyasztás pedig tisztességes: vegyes használatban 6,5 liter körül mozog. Ha sokat mész úgy, hogy nem tudsz tölteni, akkor inkább kicsit 7 liter fölött. A CR-V-kaland ezzel nem ért véget, lesznek még közös útjaink.
Ez is érdekelhet:
- Elektromos autónak is egész jó
- Elképesztően tágas
- Komfortos a rugózása
- Nem túl izgalmas
- Plug-in hibridként drága














