A Honda e után itt a japán gyártó második eleve elektromosnak tervezett autója, a GM-mel közösen fejlesztett Prologue, ami nagyobb lesz a CR-V-nél, de éppen ezért nem biztos, hogy nálunk is forgalmazzák majd.

A Honda a szeretnivaló e-vel megmutatta, hogy milyen elektromos kisautót tud építeni, most pedig a nagyobb méretű crossoverek közt is jelentkezett egy elektromos hajtású modellel. A Prologue a nevével ellentétben nem egy szériamodell előzetesének számító koncepció, hanem ebben a formában kerül majd gyártásba 2024-ben.

A formás szabadidő-autó jóval nagyobb, mint amekkorának a képek alapján látszik.

4,88 méter hosszú, tehát 20 centivel hosszabb és 12-vel szélesebb is, mint a CR-V hamarosan érkező új generációja, és mivel az alapoktól elektromos autónak tervezték, ezért a tengelytávja is jóval nagyobb, 3,05 méteres, ami tágas utasteret sejtet.

A 21 colos kerekeken gördülő Prologue karosszériadizájnja és berendezése is a Honda új, letisztult stílusát követi.

A belső térben nem a Honda e-ből ismerős széles képernyőrengeteget találjuk,

hanem a Civic mintájára egy 11 colos kijelző mutatja a műszereket, és egy 11,2 colos érintőképernyő szolgál az infotainment kezelésére.

A műszaki tartalmat a General Motorsszal együtt fejlesztette a Honda, de a teljesítményéről és a hatótávjáról még nagyvonalakban sem árultak el részleteket. A gyártása és forgalmazása csak 2024-ben indul, ezért még lesz idejük alaposan bemutatni a modellt, ami várhatóan nem jut el az európai kereskedésekbe.

Európának ezt az elektromos autót szánja a Honda:

Európának is érdekes lehet a Honda új elektromos autója

A Honda e után egy nagyobb elektromos autót mutatott be a japán gyártó.

Ez is érdekelhet:

Kipróbáltuk az új Honda HR-V-t

Hatalmas hátsó lábtér, érdekes hibridhajtás és teljesen új dizájnnyelv: ezek a CR-V-nél egy számmal kisebb Honda-crossover legfeltűnőbb jellemzői.

Maradt benne még öröm – Honda Civic e:HEV Advance teszt

Megkomolyodott a Honda Civic, és nemcsak a letisztultság, de a hibrid hajtás is kifejezetten jól áll neki.

És ezt olvastad már?
A penge – Audi RS 5 Sportback