Horváth Hanna az egyik legjobb Formula-1-es csapatnál dolgozik, ez pedig nem semmi!

Nem mindennapi karrierív rajzolódik ki Horváth Hanna történetében, aki ma már a nyolcszoros Formula–1-világbajnok Mercedes aerodinamikai csapatában dolgozik gyakornokként, vagyis ott, ahol a világ a századmásodpercekről dönt. A magyar mérnöklány egészen pontosan az angliai Brackley-ben, az istálló kísérleti kutató-fejlesztő részlegén tevékenykedik, az aerodinamikai területen, ami a legnagyobb mérnöki egység az istállón belül.

horváth hanna, f1, formula-1, forma-1, mercdes,

Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetem járműmérnöki szakán végzett, és már hallgatóként beszippantotta a motorsport világa, hiszen éveken át az Arrabona Racing Team (ART) fejlesztésein dolgozott a Formula Studentben sorozatban. A diploma után egy űrtechnológiai posztgraduális képzéssel bővítette a tudását, majd felvételt nyert a Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációjára, ahol a gyakorlati évét már a Mercedesnél tölti.

Feladatai a szélcsatorna-fejlesztéstől a különböző mérések finomhangolásáig terjednek, sőt az autó orrán lévő Pitot-cső kalibrálását teljes egészében rábízták.

„Nagyon érdekes munkát végzünk, például a különböző mérési folyamatok támogatására robotokat is alkalmazunk a pontosság növelése és a mérési hibák csökkentése érdekében. Élvezem, hogy gyorsan pörögnek a projektek, változatosak a feladatok, és sok olyan problémát kell megoldani, amihez szükségesek például a kódolási ismeretek is.”

Hanna azt is elárulta, hogy a munkaközeg meglepően közvetlen és családias, így simán előfordulhat, hogy a konditeremben vagy az ebédlőben Toto Wolff, George Russell vagy Andrea Kimi Antonelli mellett bukkan fel.

(Forrás, fotó: Széchenyi István Egyetemen, nyitókép: Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team)

Ez is érdekelhet:

Meg is találták Max Verstappen utódját?

Helmut Marko szerint mire Max Verstappen visszavonul, a Red Bullnak már meg is lesz az utódja, mert már meg is találták.

Identitásválságba sodródhat az F1 az új motorszabályok miatt?

Az F1 története során talán most először nem technikai, hanem identitásbeli kérdéssel néz szembe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés