Nem volt titok, hogy a Hyundai egy megfizethető elektromos kisautó bemutatását tervezi, most pedig a neve is kiderült, és az első részleteket is megmutatták a hamarosan érkező, jópofa stílusú városi miniről.

Szép törekvés az elektromos autóké, de amíg a belsőégésű motoros modelleknél jóval drágábban lehet csak hozzájuk jutni, addig kevesek kiváltsága marad a helyi emisszió nélküli autózás. A gyártók is felismerték ezt, és az utóbbi időben megfizethetőbb áron is bemutatnak elektromos autókat, ilyen a Dacia Spring és a Citroën ë-C3 is, és közéjük érkezik az új Hyundai Inster.

A 2021-ben bemutatott Casper egyliteres, 76 és 100 lóerős benzinmotorral és csakis négyfokozatú automata váltóval kapható a koreai piacon, ahol 2023-ban 41 ezret adtak el belőle

Már az év elején kiderült, hogy a Hyundai is egy olcsóbb elektromos autón dolgozik, amivel lefelé bővíti a kínálatát. Azt is tudni lehetett, hogy az alapokat a koreai piacra 2021-ben bevezetett, barátságos formájú városi miniautó, a Casper adja majd, amit alaposan átdolgoznak majd.

Most megtudtuk, hogy nem Ioniq lesz, hanem a Konához hasonlóan saját nevet kap: Insternek fogják hívni.
Még csak sejtelmes képeket mutattak róla, de már ezekről is kiderül, hogy az Inster megtartja a Casper egyedi, jópofa stílusát,

amitől első pillantásra meg lehet kedvelni. Az ötajtós kisautó arányait a leginkább a Suzuki Igniséhez lehet hasonlítani, de azt egyelőre nem tudni, hogy a Casper alig 3,6 méteres hosszát megtartja-e, vagy növelnek rajta.

Megmarad a rokonsága a Casperrel, annyira, hogy a koreai piacon Casper Electric néven forgalmazzák majd. Az elektromos hajtásláncáról egyelőre csak azt tudni, hogy egy feltöltéssel több mint 350 kilométeres hatótávot ígérnek, ami a méretéhez képest elég jól hangzik. A leleplezésére sem kell sokat várni, még júniusban bemutatkozik a Hyundai Inster.

Ez is érdekelhet:

Casper néven jópofa mini SUV-vel jött ki a Hyundai

Színesíthetné nálunk is az utcaképet ez a vidám apróság.

Az ë-C3 lesz a Citroën olcsó villanyautója

Több mint 300 kilométeres hatótávval és kényelemmel itt az elektromos C3.

Nagyon menő az új Dacia Spring

A kívül-belül megújult elektromos autót még nem vezettük, de megvolt az első ülőpróba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában