A 489-es Polaris 2001-ben készült, és a XXI. század Ikarusának szánták. Helyette ez lett az utolsó sikeres exporttípus.

Hazahoztuk Nagy-Britanniából az utolsó, az egykori mátyásföldi üzemben tervezett és épített Ikarus autóbuszt. Az Ikarus 489-es Polaris típus akkoriban Európa egyik leginnovatívabb városi autóbusza volt, és egyben az Ikarus utolsó sikeres exportterméke.

A DAF alvázra épített buszok teljesen új formatervükkel és műszaki megoldásaikkal jelentős fejlesztésnek számítottak. A 2000-ben bemutatott jobbkormányos városi típus már részben alacsonypadlós volt, beltere a Budapesten máig közlekedő Ikarus 400-as típuscsaládba tartozó kortársainál több részletében kidolgozottabb, az utastérben nem voltak látható csavarok és balesetveszélyes élek.

Összesen tizenegy darab került belőle az Egyesült Királyságba, ahol a közelmúltig szolgálatban is voltak. Ezt a 2001-es gyártású darabot a magyar Közlekedési Múzeum vásárolta meg a Leedshez közeli Cleckheatonban, és azóta már haza is hozták.

Pénzhiány miatt az ígéretes típusból tizenegy példánynál nem épült több, de az Ikarus-gyár tervezői és mérnökei bebizonyíthatták, képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére is korszerű autóbuszokat tervezni még a 2000-es évek legelején is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés