A gyönyörű veterán autókért mindig is hajlandók voltak sok pénzt adni az emberek, de úgy tűnik, hogy a korábban kevésbé nagyra tartott típusok értéke is egyre növekszik. A Hagerty szakértője mutatott rá néhány trendre, amire idén számíthatunk a klasszikus autók világpiacán.

Nem csak az új autók drágultak meg elképesztő mértékben, hanem a használtak ára is magasra szökött az utóbbi időben, itthon kétmillió forinttal nőtt az átlagos eladási áruk. Furcsán hangzik új autóra befektetésként tekinteni, amikor mindig azt gondoltuk, hogy a szalonból kihozott autók ára esik a legmeredekebben, de az újdonságok megállni nem akaró drágulása miatt, a Merkur-korszak óta nem tapasztalt autóhiányban most akár ez is lehetséges.

A kifogástalan veterán autók persze mindig is sokat értek, de újabban a youngtimerek piacán is egészen megdöbbentő változásokat lehet megfigyelni.

Nemrég mutattuk azt a Porschét, ami kétmillió dolláros árával minden idők legdrágábban eladott Carrera GT-je lett, pedig 2018-ban ugyanezért a példányért még kevesebb, mint a felét, 918 ezer dollárt fizettek. A sokáig a világ leggyorsabb szuperautójának számító McLaren F1-ért is rekordnak számító összeget, több mint 20 millió dollárt adtak 2021-ben.

Senki nem gondolta volna azt sem, hogy egyszer majd ennyit adnak egy 911 Turbóért:

Hihetetlen összegért ment el a Bad Boys eredeti Porsche 911 Turbója

De hülye vagyok, hogy nem tartottam meg! – bosszankodott Michael Bay.

A japán technika dicsősége

2022-ben pedig tovább növekedhet az autóklasszikusok ára, méghozzá olyan kategóriákban, amelyekre korábban nem is számítottunk volna. John Wiley, a Hagerty szakembere szerint egyre nagyobb piaca van a kilencvenes évek japán típusainak, mint amilyen a Nissan Skyline GT-R. Szerinte erre a modellre a korszak japán autógyártásának csúcsaként tekintenek, amit egyre többen ismernek fel, és hajlandók nagyobb összeget is áldozni rá.

A Skyline GT-R nem tegnap vált legendává, de hamarosan csillagászati árat adnak majd érte
A szakértő szerint a Skyline GT-R mellett egy másik japán ritkaság, a bemutatása pillanatában modern klasszikussá váló Lexus LFA értéke is tovább nőhet idén, ebből az autóból az eladott példányok ára elérheti a kétmillió dollárt.

A youngtimerek értéknövekedésének pedig bárki tanúja lehet, hiszen a hagyományos aukciósházak és a kalapácsos árverések helyét egyre inkább az online piacterek veszik át, mint amilyen a Bring a Trailer is.

A Lexus LFA mindig is elérhetetlennek számított, és ez csak egyre inkább így lesz

A legdrágább japán klasszikusnak eddig a Toyota csodálatos sportkocsija számított:

Ami jó ötletnek tűnt, és ami valóban az

De ez nem jelenti azt, hogy minden veterán autó drágább lenne. Wiley szerint a projektautók iránt éppen csökken a kereslet, már korántsem lehet olyan könnyen eladni az egykor jó ötletnek tűnő, de időközben félbehagyott restaurálásokat. Az oka főleg a generációváltásban keresendő: a felújítással szívesen foglalkozó nemzedék egyre idősebb,

a fiatalok pedig azonnal vezethető klasszikusokat keresnek, és a szerelőakna helyett inkább a családjukkal töltenék az idejüket a csillogó veterán autójukban.
Még egy ilyen gyönyörű műhelyben is egyre kevesebben újítanának fel veterán autókat

Manapság már mások és más szempontok szerint újítanak fel veterán autókat, hódít a restomod, amikor a klasszikus típusokat modern technikával látnak el, és ez egyre inkább az elektromos hajtásláncokat jelenti. Persze megvan annak az izgalma, amikor egy öregedő autócsodát tiszta üzemű villanyhajtással mentünk át a jövőbe, és egyre gyakrabban tűnnek fel ezek a veteránok a piacon, de a legtöbb rajongó még ma is szívesebben látja az életre keltett V8-as kedvenceket, mint az elektromosra alakított társaikat.

Ez is érdekelhet:

Japánban van egy raktár tele Nissan Skyline-okkal

Ha a GT-R rajongója vagy, ez a mennyország.

Fantasztikusan néz ki a modernizált Alfa Romeo Giulia

A teljesítményére nem panaszkodhatsz, de… elektromos hajtású.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szinte alig látszik, olyan apró a Renault Emblème ökológiai lábnyoma

Meglepően sokat ment egy feltöltéssel a Volkswagen ID.7

Annyira menő a Renault Estafette furgon, hogy szinte megkívánod majd a munkát

További cikkeink a témában