A Tonight Show házigazdáját sok mindenre rá lehetett már venni, de arról nem kellett sokáig győzködni, hogy elmenjen egy pár körre egy 600 lóerős Mustanggal.

Ha láttad Az aszfalt királyai című filmet, és miért ne láttad volna, akkor biztosan beégett az emlékezetedbe az a rész, amiben Carroll Shelby elvitte egy körre a versenyautóval a Ford akkori vezérigazgatóját.

A Fordnál most hasonlót találtak ki, de fordított felállásban: ezúttal

a Ford vezére ült a kormány mögé, és a Tonight Show házigazdáját szíjazták be mellé.

Jim Farley ahhoz képest, hogy a világ egyik legnagyobb autógyártójának első embere, egészen lazára vette a figurát az ausztrál bajnokságra épített 600 lóerős, szekvenciális váltós V8-as Mustangban, Jimmy Fallon pedig nem kicsit illetődött meg a gyors körök alatt. Bármennyire is rájött a frász, azért mind nagyon szívesen ültünk volna be a helyére.

Ez is érdekelhet:

Dark Horse néven máris itt az új Mustang még keményebb változata

Ha a Mustang rajongója vagy, érdemes lesz megjegyezned a Dark Horse nevet.

Sarkosabb formával és még izmosabb V8-assal itt az új Ford Mustang

Minden eddiginél erősebb V8-as szívómotorral rúgja be az ajtót a vadonatúj Mustang.

Bitang pályagép lett a legeslegutolsó Ford GT

Közútra sem lehet vinni minden idők legextrémebb Ford GT-jét.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.