A nevéből kitalálhatod, hogy Kínából érkezik a Jiyue 07, egy újabb elektromos autó, amivel a Tesla babérjaira törnek, és ehhez minden eszközük megvan.

Összefogott a kínai internetes keresőóriás Baidu, valamint a Volvo, a Polestar és a Lotus tulajdonosaként ismert Geely autógyártó, hogy egy olyan elektromos autót építsenek, ami nem egyszerűen a Tesla újabb, sokadik kínai riválisa akar lenni, hanem lehetőleg túl is szárnyalja azt, főleg az önvezetési képességek terén.

Nem kell feltétlenül idétlen kapszulának kinéznie egy önvezető elektromos autónak, és erre mutat példát a Jiyue 07.

Újabb szabadidő-autó helyett egy sportos, eltalált arányú, letisztult vonalú túrakocsiról van szó, ami a Porsche Taycan és a Tesla Model S ligájában játszik. Olyan jól sikerült, hogy a neves Red Dot formatervezési díját is elnyerte.

Öt méter hosszú és csaknem két méter széles a Jiyue 07, ami nemcsak áramvonalasnak néz ki, hanem az is,

a kilincsek nélkül, gombnyomásra nyíló ajtóknak is köszönhető, hogy 0,198 a légellenállási együtthatója. Háromméteres tengelytávjával bőséges a tér az utasoknak, és a csomagoknak is jut, a raktere öt ülés mögött is 581 literes.

Háromféle változatban készül a Jiyue 07, ezek közül az alapmodellben 272 lóerős motor hajtja a hátsó kerekeket, a 71,4 kilowattórás akkujával 660 kilométer a hatótávja. A Long Range változat már 100 kilowattórás akkut kap, amivel 880 kilométert is megtehet, míg

a kétmotoros kivitel hátul 409, elöl 313 lóerős motorjával 3,5 másodperc alatt gyorsul százra.

Hatalmas méretű, 35,6 colos képernyője uralja a műszerfalat, a kijelzőt egyben és három részre osztva is lehet használni. Futurisztikus kormánykereke a Teslát követi, és amiben még kiemelkedőt nyújtana a Jiyue 07, az a vezetési asszisztensek rendszere, amivel akár 4-es szintű, azaz szinte teljesen önvezető haladásra is képes lesz.

Ez is érdekelhet:

Óriási képernyővel jön ez a kínai elektromos autó

45 colos, 8K felbontású szélesvásznú képernyő uralja a műszerfalat.

Formás szedánt villantott a Volvo kínai testvérmárkája

Ha nem jönnek be a crossoverek, nézd meg ezt!

A Nio ezt az elektromos autót indítja a Tesla ellen

Olcsóbbnak és takarékosabbnak ígérik a Tesla Model Y-nál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

A volvós, aki nem hagyta magát terelgetni az M7-esen, inkább áttört a táblákon, és ment szembe a forgalommal

Aranyos és szeles a megújult MINI Cooper Cabrio

További cikkeink a témában