Ígéretes elektromos autóit már az európai piacon is kínálja a Nio, és a kínai gyártó most egy új márkát hozott létre, hogy elérhetőbb áron egyenesen a Teslát vegye célba vele. Az új Onvo L60-ast olcsóbbnak és takarékosabbnak ígérik a Model Y-nál.

Szabadidő-autói mellett szedánt és még kombit is kínál a Nio, de a legmodernebb technikát felvonultató elektromos autói egyáltalán nem mondhatók olcsónak. A kínai gyártó ezért most egy újabb márkát hozott létre, hogy az elérhető áron adott elektromos autóival a Teslának állítson ellenfelet. Az On Voyage rövidítéséből létrejött Onvo első modellje az L60.

Csak rá kell nézni, hogy megmondd róla, az Onvo L60 egyenesen a Tesla Model Y riválisának készült.

4,83 méteres hossza nyolc centivel nagyobb az amerikai konkurensénél, 2,95 méteres tengelytávja rendkívül tágas belső teret sejtet. A gyári képek szerint az első ülések teljesen egy síkba dönthetők a hátsókkal, így aludni, pihenni, filmet nézni is lehet a belső térben.

Lehet, hogy olcsóbb modellnek szánják, de az Onvo L60 is a Nio legmodernebb technológiáit kapja meg.

A fedélzeten és a karosszérián több mint 30 darab szenzor és kamera található, ezek közül hét kamera felbontása 8 megapixelnél is nagyobb. 13 colos kijelző mutatja a műszereket, a központi érintőképernyő 17,2 colos, és még a hátul ülőknek is jut egy 8 colos kijelző.

Karosszériája nemcsak áramvonalasnak tűnik, hanem az is, az Onvo L60 légellenállási együtthatója mindössze 0,229.

Szerepe van ennek is a kitűnő hatékonyságában, a hatalmas akkuval szerelt csúcsmodellhez több mint 1000 kilométeres hatótávot ígérnek, de a szerényebb változatok kínai szabvány szerinti 555 és 730 kilométeres adata sem hangzik rosszul.

A most bemutatott Onvo L60 egyértelműen lefelé bővíti a Nio kínálatát, hiszen a márka eddigi legolcsóbb modellje 43 ezer eurónak megfelelő összegbe került Kínában, az L60 árát pedig 28 ezer euróra ígérik. Sajnos a Nio egyelőre nem tervezi az európai forgalmazást, pedig talán nagyobb sikere lenne nálunk is egy ilyen autóval.

Ez is érdekelhet:

Ezeket a kínai autókat vették a magyarok 2023-ban

Mutatjuk a tíz legnagyobb számban eladott kínai autót a magyar piacon.

Formás elektromos kombit hoz Európába a Nio

Ha elektromos autóból kombit szeretnél, erre érdemes lenne várni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés