George Russell eddig mindent megnyert a Kanadai Nagydíj versenyhétvégéjén.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

George Russell az utolsó körök egyikében szerezte meg a pole pozíciót a Kanadai Nagydíj időmérőjén, miután egy rendkívül kiélezett kvalifikáció végén mindössze 68 ezreddel előzte meg a világbajnoki éllovas csapattársát, Andrea Kimi Antonellit Montreálban, így Russell zsinórban már a harmadik alkalommal indulhat az első helyről ezen a versenyhétvégén.

A brit pilóta nem is titkolta örömét, a levezető körben a csapatrádióban egyszerűen mámorítónak nevezte az élményt. hogy az utolsó pillanatban sikerült felülmúlnia a remek formában vezető Antonellit.

A harmadik rajtkockát a címvédő Lando Norris szerezte meg, míg a másik McLarennel Oscar Piastri lett a negyedik. Lewis Hamilton az ötödik helyen zárt, közvetlenül Max Verstappen előtt.A Kanadai Nagydíj időmérőjének végeredménye:

Az időmérő végeredménye azonban még nem tekinthető teljesen véglegesnek, ugyanis a sportfelügyelőkre komoly munka vár a leintés után. Több incidenst is vizsgálnak, köztük három olyan esetet, amelyben az Aston Martin két pilótája, Lance Stroll és Fernando Alonso érintett, de Hamiltonnak is jelenése lesz a stewardoknál, amiért a kvalifikáció során kétszer is feltartotta Pierre Gaslyt.

Az Alpine francia pilótája egyébként kifejezetten balszerencsés napot zárt, ugyanis a Q2-ben elütött egy mormotát – kísértetiesen hasonlóan Alexander Albonhoz, aki még a szabadedzésen járt ugyanígy –, ami komoly károkat okozott autója padlólemezében, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy a francia pilóta tempója visszaessen a második szakaszban.

A vasárnapi futamot – magyar idő szerint – 22:00-kor rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Formula1.com)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Oda Hamilton első sora: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíj időmérője után

Bizonytalan rajtrács, hatalmas csata: Ki nyeri a Magyar Nagydíjat? Szavazz!

A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
38% Nem, de a futamot követni fogom.
59% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.