Mit tudhat egy kocsi, ami több mint félmilliárd forintba kerül? Ha a dubaji Karlmann Kingből indulunk ki, akkor nagyjából mindent.

Az extravagáns szabadidőautó első ránézésre kissé megtévesztő lehet, hiszen a dizájnját a lopakodó bombázók ihlették, vagyis olyan brutálisan néz ki, hogy változtatás nélkül berakhatnák a következő Batman-filmbe.

Egészen más a helyzet belül, ugyanis a Ford F550 alapjaira épült kocsit a mértéktelen és kompromisszummentes luxus jegyében rendezték be. A Karlmann Kingben van:

  • behúzható tévé,
  • minihűtő,
  • telefonról irányítható hangulatvilágítás,
  • kávéautomata,
  • Playstation 4,
  • brutális hangrendszer,
  • műholdas kapcsolat,
  • privát széfek,
  • és még légtisztító is.

A négyszáz lóerős, 6,8 literes V10-es egészen tisztességes tempóval képes hajtani a hattonnás behemótot, aminek a végsebessége eléri a 140 km/h-t, de bármennyivel is mész, az tuti, hogy nem fognak ledudálni a belső sávban.

A guruló luxusbunker amúgy 2,2 millió dollárba, vagyis közel 560 millió forintba kerül, de ezt az árat még jelentősen feljebb lehet tornászni, például azzal, ha golyóálló kivitelben kéred a kocsit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve