Valószínűleg mindkét fél reméli, hogy nem kell újra közösködniük.

A Honda kilépésével a Red Bull és az AlphaTauri is motor nélkül maradt a 2021 után időszakra. Ha nem találnak megoldást, akkor akár a sportszabályzat kötelezheti a Renault-ot, hogy szolgálja ki erőforrással az említett csapatokat – tekintve, hogy az RB és a franciák szakítása anno finoman szólva sem sikeredett túl szépre, ez kifejezetten kínos lenne.

A sportszabályzat egyik függelék ugyanis kimondja, hogy minden motorgyártónak legalább három csapatot el kell látni erőforrással. Jelen állás szerint a Ferrari és a Mercedes három, illetve négy csapatot is kiszolgál majd a 2022-vel kezdődő új érában (saját magán kívül még az Alfa Romeót és a Haast, illetve a Racing Point/Aston Martint, a McLarent és a Williamst), míg ugye a Renault csak a saját gyári csapatát.

A francia istálló csapatfőnöke, Cyril Abiteboul erről csak annyit mond, hogy tisztában vannak az előírásokkal, és eleget is fognak tenni a kötelezettségeknek, ugyanakkor elismeri, hogy nem ez lenne a legideálisabb partnerség:

„Azt gondolom, hogy ez kínos lenne, de a sportág érdekeit kell néznünk. (...) Nehéz elképzelnem, hogy a Red Bullnak nincs egy másik terve.”

Abiteboul hozzátette, nagyon reméli, hogy nem úgy alakul a helyzet, hogy újra össze kellene állniuk – lehetséges, hogy ez nem is fog megtörténni:

A Porsche készül megmenteni a Red Bull F1-es szerepvállalását

A Honda távozásával ugyanis akadnak kérdőjelek az osztrák istállónál.

(Forrás: Autosport, fotó: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve