Nem meglepő a Williams döntése.

Valójában már a szezon eleje óta lehetett sejteni, hogy Nicholas Latifi nem fogja már sokáig húzni a Williamsnél (és a Forma–1-ben), ez pedig most hivatalossá is vált, a legendás istálló ugyanis bejelentette, hogy megválnak a kanadai pilótájuktól:

A kanadai 2020-ban három évre szóló szerződést írt alá a Williamsszel, az eddigi 55 versenye alatt pedig 7 pontot szerzett, ami ezek szerint kevésbé győzte meg a csapat vezetőségét. Latifi helyettesét később árulja el a Williams – több versenyzővel is szóbahozták a csapatot, felmerült többek között Mick Schumacher és a monzai csodacsere, Nyck de Vries neve is.

(Fotó: williamsf1.com)

Ez is érdekelhet:

A csapatoknál, sőt, még az F1-nél is kiverte biztosítékot a 2023-as versenynaptár

Az FIA eljárása a jövő évi menetrenddel kapcsolatban nem feltétlenül erősíti a viszonyt a Forma–1-gyel és a csapatokkal sem.

Alonso lefizette a McLaren szerelőit, hogy Hamilton ellen forduljanak

Fernando Alonso mindent bevetett, hogy őt támogassák, és ne Lewis Hamiltont.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.