A Countach óta ék alakú formájával hódít a Lamborghini, pedig a márkának voltak ettől eltérő korszakai is. Az egyikben született az a tanulmányautó, ami akár az ihletet is adhatta a Zagato alkotásához.

A kilencvenes évek végén került az Audi birtokába az addig hányatott sorsú Lamborghini, és a német uralom jót tett a márkának, onnan kezdve olyan fellendülésnek indult, ami a mai napig tart. De még előtte más tervek is voltak a Lamborghini felvirágoztatására, ennek alapja lett volna a Giugiaro által tervezett, 1995-ben bemutatott Calà.

V10-es motorjával a Lamborghini új belépőmodelljének szánták a Calàt, végül nem erre a dizájnra bólintottak rá, hanem arra a Luc Donckerwolke által tervezett élesebb stílusúra, amiből végül a Gallardo lett, a márka addigi legsikeresebb autója.

Készült egy pár különkiadás is az alapjára, ezek egyike a Zagatónál tervezett 5-95.
2014-ben leplezték le a Lamborghini 5-95-öst, amelynek neve szerint akkor volt 95 éve, hogy megalapították a Zagatót.

A másik szám sokak szerint azt jelenti, hogy öt példányt építettek belőle, de ezt hivatalosan sosem ismerték el. Az biztos, hogy az első példánya elkészült, különleges narancssárgában, és a Villa D’Este közönségét kápráztatták el vele.

Azt mutatja meg az 5-95, hogy milyen lehetett volna a Gallardo egy alternatív valóságban.

Az alapokat adó sportautó formája felismerhető benne, de azért a részleteket alaposan átdolgozták, nagyobb légbeömlőjével, duplán kidomborodó tetejével és kerek hátsó lámpáival egyedi jelenség az 5-95. A megrendelője annak idején egymillió dollárt fizetett érte.

Idomai alatt az 5-95 nem más, mint egy Gallardo Superleggera, amelynek 5,2 literes V10-es motorja 570 lóerőre képes, ezzel 3,4 másodperc alatt gyorsul százra, és 325 km/órával száguldhat. Bár az 5-95-öst is éppen erre tervezték, a ritkasága miatt nem valószínű, hogy valaha is használatba veszik majd a Lamborghini történetének eme fura darabját.

Ez is érdekelhet:

A hétköznapi autónak szánt Lamborghini – a Gallardo-sztori

Gondoltad volna, hogy már húsz éve annak, hogy megjelent a Gallardo?

A Lamborghini legnagyobb dobásai

Nézzük a Lamborghinik krémjét!

A nagy Huracán road trip – vezettük az utolsó tisztán benzines Lamborghiniket

Három nap alatt hatszáz kilométer hat Lamborghinivel kanyargós olasz utakon – ezt a túrát alighanem sosem felejtjük el.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.