A munka ünnepén mutatunk egy tuningolt Lamborghini traktort, amivel dolgozni már nem lehet, de iszonyú menő lett. Csak öt példányban készült, és műalkotásnak szánták.

Centenario néven a Lamborghini is épített már egy fantasztikus szupersportautót, de ezúttal nem arról lesz szó. Ezt a nevet kapta a következő képeken látható traktor is, hiszen ez is a cégalapító Ferruccio Lamborghini születésének századik évfordulójára készült 2016-ban. Mint mindenki tudja, Lamborghini eredetileg traktorokat gyártott, ezért esett a választás erre a járműre.

Olaszországban építették ezt a nem mindennapi traktort, méghozzá hatvanas évekbeli gépek alkatrészeinek felhasználásával. A hatásosabb megjelenés érdekében a fémeket egyáltalán nem festették le, csupaszon hagyták, amitől még inkább patinásnak tűnik.

Nem praktikus, de nem is munkára szánták, hiszen műalkotásnak, kiállítási tárgynak készítette Adler Capelli művész.

Sok más célra nem is lehetne használni, 2,2 literes dízelmotorja ugyanis mindössze 36 lóerős, eddig egyébként 500 kilométert futott. Összesen öt példányt építettek a Centenario traktorból, a képeken látható az ötödik, aminek most Svájcban keresnek új tulajdonost. 480 ezer svájci frankot kérnek érte, amire felszalad a szemöldököd: 180 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Piros, nyitott Lamborghini ez is, csak nem sportautó, hanem traktor

Ez volt a Lamborghini első igazán sikeres modellje.

Tudtad, hogy a Mercedes egyszer traktorokat is gyártott?

Mert mindenre az Unimog sem lehetett elég.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve