Amikor semmi más nem számít, csak a pénz, akkor az is teljesen mindegy, hogy a Lamborghini Countach LPI 800-4 mennyire ritka, mert a lényeg, hogy néhány év alatt masszívan jó befektetéssé érett.

Nem mindenkit engedtek oda a Lamborghini Countach ötvenedik évfordulójára kiadott limitált szériás modell közelébe. A 112 darab autó villámgyorsan elfogyott a tehetős gyűjtők között, ahol nem mindenki tervez évtizedekre az ilyen szupersportautókkal.

Mielőtt bemutatták volna a 800 lóerős Lamborghini Countach-t, már minden példány elkelt.

Ahogyan ez a ritkaságoknál lenni szokott, ennek az autónak is hamar felszökött az értéke, így a befektetési céllal vásárlók néhány éven belül meg is szabadulnak tőle. Éppen ilyen ez a Luci del Bosco nevű barna metálfényezésű autó is, mely igazán stílusos a hófehér bőrbelsővel és az arany kiegészítőkkel, szóval könnyű elhinni róla, hogy 2,3 millió eurót is megérhet.

Németországban élő tulajdonosa nem sokat hajtotta a Countach-t, hiszen mostanra is csak 110 kilométer van az órájában. A vonatkozó jogszabályok szerint hatezer kilométerig új autónak számít, tehát akár egy rövidke nyaralás is beleférhetett volna, de számára ennek az autónak bizonyára nem élvezeti értéke volt.

Amikor átvette a barna Lamborghini kulcsait, már biztos lehetett benne, hogy hamarosan találni fog egy olyan gyűjtőt, akinek égeti a zsebét a pénz, és nagyon bosszantja az is, hogy lemaradt mind a 112 darabról. Ilyen feltételek mellett nem nehéz megszabadulni egy tizenkét hengeres sportautótól, amilyenből nincs másik a világon. Tényleg nincs, ez az egyetlen darab készült ebben a színkombinációban.

Miközben a megjelenése a régi Lamborghinit idézi, a hajtása a Siánból származik, tehát a szívó V12-es benzinmotor mellé egy hibrid rendszer csatlakozik, így a rendszerteljesítmény több mint 810 lóerő. Ezzel a Countach LPI 800-4 kevesebb, mint három másodperc alatt gyorsul 100-ra és 355 km/óra a végsebessége. Talán egyszer valaki ki is próbálja majd.

Ez is érdekelhet:

Ez a fehér Lamborghini Countach túlélte Scorsese maximalizmusát

Nem minden öreg Lamborghini járt ilyen jól.

Gyönyörű lett a feltámasztott Lamborghini Countach

Újra megalkották az 50 éve bemutatott prototípust.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában