A bemutatása után négy évvel itt a Lamborghini szabadidő-terepjárójának még izmosabb változata, az Urus Performante, ami az extra lóerők mellé könnyebb is lett.

Már több mint négy éve annak, hogy a Lamborghini bemutatta a saját szabadidő-terepjáróját, és az Urus sikeresnek mondható, ugyanis több mint húszezer példány kelt el belőle. Sejteni lehetett, hogy a bolognai gyártó egy még izmosabb változaton dolgozik, ugyanis nemrég rekordot döntöttek vele a Pikes Peak hegyi pályáján, most pedig le is leplezték az Urus Performantét.

A Bentley Bentayga és a Porsche Cayenne orrából ismerős 4 literes biturbó V8-as motor eddig 650 lóerőre volt képes az Urusban, a teljesítményét a Performante változathoz 666 lóerőre növelték. Az ördögi szám aligha véletlen, mindenesetre ezzel gyorsabb is lett az Urus, ami

3,6 helyett 3,3 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 306 km/óra.
A Performante változat nemcsak erősebb, de könnyebb is lett az eddig ismert Urusnál.

A légbelépővel ellátott motorházfedele és a hátsó lökhárító egy része szénszálas anyagból készült, felárért a tető is lehet karbon. A saját tömege ennek köszönhetően 47 kilogrammal csökkent, az új lökhárítókkal 2,5 centiméterrel hosszabb is lett az Urus Performante.

Mindez még nem minden, az új hátsó légterelő 30 százalékkal növeli a leszorítóerőt, a kerekek 23 colosak is lehetnek, a futóművet két centivel ültették, ezen kívül a Lamborghininél a hátsókerék-kormányzást is átdolgozták, hogy még közvetlenebb legyen.

A választható üzemmódok közt újdonság a Rally mód, amit murvás-saras utakra szánnak.

Ez is érdekelhet:

Rekordidőt ment a Lamborghini Urus a hegyi pályán

Házon belüli márkától vette el a rekordot.

Még többet hoztak ki a Lamborghini Urusból

800 lóerőhöz izmosabb karosszéria jár.

Izlandot bejárni tökéletes eszköz a Lamborghini Urus

Csodás képeket mutatunk a hét Urus túrájáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve