Az elektromos autózás még várhat, legalábbis a Land Rovernél, hiszen egy új V8-as modellt mutattak be. A Defender leghosszabb, akár nyolcüléses változata is megkapta a kompresszorral töltött nyolchengeres motort.

A Land Rover meghallgatta a rajongók kérését, és a Defender háromféle karosszériaváltozata közül a leghosszabbat is elérhetővé tette a V8-as motorral. A csúcsmotor eddig csak a háromajtós 90-es és az ötajtós 110-es modellhez volt rendelhető, de mostantól az utóbbi nyújtott változatához, a pótkerékkel együtt 5,1 méter hosszú 130-ashoz is lehet nyolc hengert kérni.

A Defender 130-ban az 5 literes kompresszoros V8-as kereken 500 lóerőre és 610 Nm nyomatékra képes,

amivel ugyan elmarad egy kicsit a 90-es és 110-es modellek 525 lóerőjétől és 625 Nm-jétől, de erre aligha fog bárki is panaszkodni. A hosszú csúcsmodell ezzel 5,7 másodperc alatt gyorsul százra, így is gyorsabb lesz a 400 lóerős plug-in hibridnél.

A szürke és fekete színben rendelhető Defender 130 V8-at a négy kipufogóvégéről és a 22 colos sötétszürke kerekekről is fel lehet ismerni. Nem ez a nyújtott Land Rover egyetlen újdonsága, hiszen Outbound néven egy outdoor stílusú felszereltség is érkezik, matt külsővel, strapabíró kárpitokkal, 43 centis rugóutakkal és 90 centis gázlómélységgel.

Ez is érdekelhet:

Bekopogtatott a retró az új Land Rover Defenderhez

Zöld színe a régi terepjárókat idézi, de az új Defendert már szinte illetlenség összekoszolni.

A hosszúnál is hosszabb Defendert alkotott a Land Rover

Hosszabb lett még a Range Rovernél is.

James Bond ellenfelének autója inspirálta ezt a Land Rover Defendert

Limitált szériában piacra dobják az új Bond-film rosszfiúinak terepjáróját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve