A Defendert már eddig is kétféle hosszúságú karosszériával kínálta a Land Rover, és most megérkezett a harmadik, a minden eddiginél hosszabb 130-as, amit akár nyolc üléssel is lehet rendelni.

Az új Defendert kétféle karosszériával mutatta be a Land Rover, és a háromajtós Defender 90 és az ötajtós Defender 110 mellé most megérkezett az utóbbi nyújtott változata, a Defender 130. A mérete elég meggyőző, hiszen pótkerék nélkül is 5,1 méter hosszú, azaz 34 centivel hosszabb, mint a 4,75 méteres Defender 110, és egy pár centivel még a Range Rovernél is hosszabb.

A több mint háromméteres tengelytávja nem változott a Defender 110-hez képest,

ezért a növekedés csak a hátsó túlnyúlást bővítette másfél méteresre, de a Land Rover tervezői úgy alakították ki a hátsó részt, hogy számottevően ne legyen rosszabb a hátsó terepszög. A hasmagassága a leghosszabb változatnak alapból is 29 centiméter.

A Defender 110 is rendelhető volt hétüléses változatban, de az új Defender 130 akár nyolc üléssel is kérhető,

az első sorban kettő, a második és harmadik sorban pedig három-három férőhelyet lehet találni. A csomagtér még nyolc ülés mögött is 389 literes, öt ülésnél 1232 literrel lehet számolni, az összes ülés lehajtásával a raktér 2,5 köbméteres lehet.

A Defender 130 nemcsak a legújabb és leghosszabb, de a legjobban felszerelt is a kínálatban,

a 11,4 colos képátlójú infotainment és a légrugózás szériafelszerelés, ezért egy gombnyomásra lejjebb engedhető az autó hátulja a könnyebb pakoláshoz, a panorámatetőnél pedig külön tetőablakot kapnak a harmadik sorban ülők.

A kínálatban egyelőre háromliteres, soros hathengeres mild hibrid modelleket találunk: a 300 és 400 lóerős benzines helyett 250 és 300 lóerős dízelt lehet választani, az összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automata sebességváltó széria. A legerősebb benzinessel a családi Defender akár 6,3 másodperc alatt képes nulláról százra gyorsulni.

Ez is érdekelhet:

V8-as motort kapott a Land Rover Defender

Itt aztán nincs downsizing!

A legenda folytatásaként itt a vadonatúj Land Rover Defender

Csúcstechnikával jön a G-osztály és a Wrangler ellen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

További cikkeink a témában