Charles Leclerc ismét a csapatutasítás áldozata lett, és a kerékcsere is nagyon gyanús neki.

Charles Leclerc a szezon harmadik futamán is a csapatutasítás áldozata lett:

  • Ausztráliában nem előzhetette meg Sebastian Vettelt, ahogy
  • Bahreinben is megtiltották ezt neki, de akkor azt nem tartotta be – adott rá magyarázatot –, most pedig
  • Kínában arra utasították a fiatal monacóit, hogy engedje el csapattársát, amit meg is tett. És a dolog nem állt meg ennyiben, a verseny során ugyanis szándékosan(?) később hozta ki a monacóit a kerékcserére, mint Vettelt, amivel az 5. helyre esett vissza – ezzel is zárta a futamot:

„Beszélnem kell Sebbel és a mérnökökkel, hogy lássam az egész képet. Biztos, van valami magyarázat rá, és akkor meg fogom érteni a döntést is (...) Ha megnézzük a versenyemet, egyértelműen előbb kellett volna kiállnom, viszont ha a csapat érdekeit nézzük, akkor ez volt a jó taktika, hogy lelassítsuk a mercedeseket és Seb közelebb tudjon hozzájuk kerülni. Ez ugyan nem jött össze, de legalább megpróbálkoztunk vele.”

A korábbi idényekben egyértelmű volt, hogy a maranellóiak melyik versenyzőjüket favorizálják, idén viszont a Räikkönent váltó Leclerc nagyon jól teljesít, jobban, mint Vettel, a csapatfőnök állást is foglalt:

A Ferrari egyértelművé tette, hogy melyik pilótáját favorizálja

Leclerc mögé is beállhat a Ferrari, de most még nem fog.

(via, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.