Csak később derül ki, ki fogja őt helyettesíteni.

A Forma–1 és a Mercedes is közleményben tudatta, hogy Hamilton – a hétvégi három negatív koronavírustesztje után – hétfőre tünetekkel ébredt és pozitív tesztet is produkált. Ahogy a közleményben írják: brit „a bahreini egészségügyi hatóságok iránymutatása alapján most elkülönült. Minden kontaktját jelentették”.

A brit tehát egészen biztosan kihagyja a szezon második bahreini futamát, a Szahíri Nagydíjat – egyelőre nem tudni, ki fogja őt helyettesíteni.

A csapat két tartalékversenyzője Stoffel Vandoorne és Esteban Gutiérrez.

A világbajnoki pontversenyt nézve Hamilton és a Mercedes szempontjából annyiban nincs jelentősége a dolognak, hogy már a brit és a csapata is behúzta a (hetedik) világbajnoki címét.

Ugyanakkor egy újabb Michael Scumacher-/Sebastian Vettel-rekordot idén nem fog beállítani:

"Amikor kövér és kopasz leszek, akkor azért jó lesz ezt felidézni" – Vettel

Vettel egy rekordjáról, amit 2013 óta nem tud senki, még Hamilton sem tud nemhogy megdönteni, de utolérni sem – idén mondjuk még összejöhet neki.

A múlt hétvégi Bahreini Nagydíj emlékezetes marad, de sajnos nem Hamilton győzelme miatt.

Lángtenger és kettétört autó – brutális balesettel indult a Bahreini Nagydíj

Grosjean elemi erővel csapódott a szalagkorlátba, azonnal megszakították a versenyt. Bár a pilóta saját lábán menekült ki lángok közül, de megsérült és kórházba szállították.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

Rebellis Rolls-Royce az izmos Ghost Black Badge

További cikkeink a témában