Amikor Sebastian Vettel nyert, de mégsem, ami aztán feszengős szituációt szült közte és Lewis Hamilton között.

Hétvégén Kanadába látogat a Formula–1 mezőnye, erről pedig beugrott a hat évvel ezelőtti montreali futam, és érteni fogod, hogy miért: az akkor még aktív és ferraris Sebastian Vettel bár elsőként ért célba a 2019-es Kanadai Nagydíjon, végül csak a második lett Lewis Hamilton mögött. A német ugyanis öt másodperces időbüntetést kapott, amiért az FIA felügyelői szerint a 48. körben a pályáról lesodródva veszélyesen tért vissza a mögötte egy másodpercen belül autózó Hamilton elé, amit egy másik pilóta leszorításának tekintettek. A futam után a látványosan dühös német pilóta képletesen be is mutatott a felügyelőknek, amikor a második helyet jelző táblát odatette Hamilton autója elé, az egyeset pedig oda, ahol az ő Ferrarijának kellett volna állnia – mindez itt látható:

Vettel nem akart résztvenni a díjátadón, de végül megjelent a pódiumon. Hamilton egy kedves gesztussal megpróbálta kifejezni együttérzését a némettel, aki viszont egyáltalán nem volt olyan hangulatban, hogy felálljon riválisa mellé a dobogó legfelső fokára – mindez pedig egy elég kínos és feszengős szituációt eredményezett:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés