A Mercedes szerint az idei motorok már sokkal hangosabbak lesznek.

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint a 2016-os idényre sikerült elérniük, hogy a Forma-1-es motornak már ne legyen porszívóhangja, és sokkal hangosabbak lesznek.

Múlt év végén az F1 gyári csapatainak azon kellett dolgozniuk, hogy kitaláljanak valamit arra, hogy orvosolják a fanok egyik legnagyobb problémáját, a mostani hibrid erőforrások nevetséges hangját.

Úgy tűnik, hogy sikerült is megoldaniuk ezt a problémát, mivel az idei autókon már két különböző kipufogó lesz, ami azt jelenti, hogy a motor hangja már nem lesz blokkolva semmivel, mivel saját kijárata lesz. Lowe teljesen meg van arról győződve, hogy ez a megoldás működni fog, de azt sajnos nem tudja, hogy mennyivel lesznek hangosabbak az autók.

"Ez az egész újítás működni fog, és majd meglátjuk, hogy mennyivel fogják javitani az erőforrások hangját" - mondta Lowe egy Mercedes videóban.

"Az eddigi adataink szerint, amit laboratóriumi körülmények között szereztünk, jelentős eredményeket értünk el a hangok emelésében. A probléma az volt, hogy a motorban a fő kipufogó blokkolva volt egy kicsit, de így, hogy külön szedtük a nyílásokat, nem halkítja már semmi az erőforrás igazi hangját."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés