Akár 119 kilométeres hatótávval és világító hátsó emblémával jön az új típus.
Csordás kolléga alig egy hónapja Ingolstadtban már megnézte az Audi második legsikeresebb modelljének új generációját (a legsikeresebb a Q5).
Csütörtökön pedig hivatalosan is beindult a sorozatgyártás Győrben, az Audi egyetlen többmárkás telephelyén, ahol az Audik mellett Cuprák is készülnek. Méghozzá Terramarok, hiszen az szoros műszaki rokona a Q3-asnak, egy soron lehet gyártani a két típust, vagy ha úgy vesszük, hármat, mert a Terramar mellett jelenleg a Q3 kifutó és új generációja is készül.
A győri üzem kapacitása évi 185 ezer autó, remélik, hogy a Cuprával és az új Q3-assal ezt maximális ki tudják majd használni, sőt, ez még talán kevés is lesz, akkor a Győrben gyártott karosszériák Ingolstadtba vonatoznak majd, hogy ott fényezzék és szereljék össze őket.
2011-es megjelenése óta kétmillió Q3-as készült összesen, a 2018-tól kapható második generációból több mint egymillió, több mint száz országba exportálnak Győrből, csak a kínai piacra gyártanak helyben.
A már idézett cikkben Csordás kolléga nagyon részletesen leírt mindent az új típusról, az ünnepélyes gyártásindításon és az azt követő bejáráson ehhez képest annyi derült ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint az autóipar még jobban a versenyre épül, mint a politika, hogy később lesz majd monitor az első utas előtt is, az indulóár pedig 15-15,5 millió forint körül várható.
(Fotók: Audi Hungaria)
Ez is érdekelhet:

