Úgy tűnik, hogy az Audinál nem felejtették el, hogyan kell olyan autókat készíteni, amik miatt a vásárlók mindig is szerették az Audit. Ingolstadtban jártunk, hogy megnézzük a Q3 harmadik generációját, ami a nagyobb Audik dizájnját és technikáját hozza kompakt méretben.

Mintha végre magukra találtak volna az Audinál, hiszen az utóbbi egy évben olyan ígéretes új modelleket vezettek be, mint a népszerű A4 helyére érkező, gyönyörű A5, vagy az elektromos autók terén is újat mutató Q6 e-tron, és az azonos technikára épülő A6 e-tron mellé egy hagyományosan motorizált új A6-ost is kihoztak. Mégsem ezek számítanak az Audi húzómodelljének, hanem például a Q3, amiből most mutatták be a harmadikat.

2011-es megjelenése óta töretlenül népszerű a Q3, amiből eddig összesen több mint kétmilliót adtak el. Minden téren jobbá tett második generációja 2018-tól az Audi győri gyárában készül, és már ennek is hét éve, ezért itt volt az ideje a modellváltásnak. Mivel az egyik legsikeresebb sorozatról van szó, ezért nem aprózták el a megújulást, az Audi legújabb dizájnját és a nagyobb modellekben látott technológiát kapta meg a most leleplezett Q3.

Mintha nagyobb lenne

Bemutatója előtt vethettünk már egy pillantást a képeire, de amikor Ingolstadtban kinyitották a konténert, amiben ott állt maga valójában az új Q3, akkor láttuk igazán, hogy mennyivel nagyobbnak tűnik az elődjénél, mintha csak egy Audi Q5 állna előttünk. Bár a pontos méreteket még nem árulták el, azt megtudtuk a premierjén, hogy az új Q3 csak 4,5 centivel lett hosszabb az előzőnél, a nagyautóság érzete tehát inkább a dizájn érdeme.

Nem véletlenül ismerős az alakja, hiszen ugyanarra az alapra épül, és egy kicsit hasonló is két testvérmodelljéhez, a Volkswagen Tiguanhoz és a szintén győri gyártású Cupra Terramarhoz. Függőleges orrával, hosszú motorházfedelével és finoman lejtő, de azért magas tetővonalával nagyvonalú szabadidő-terepjárónak láttatja magát, mintha csak egy számmal nagyobb autó lett volna az eddig ismert Audi Q3-ból.

Új Audi-dizájn

Csak rá kell nézned, hogy észrevedd, a Q3 is az Audi legújabb dizájnirányzata szerint készült. Hűtőmaszkja egészen széles, míg a fényszórókat két részre osztották, egészen szűkre szabott menetfénnyel, és alatta a lökhárítóba rejtett fényszóróval. A fénytechnikára különösen büszkék az Audinál, nem véletlenül, hiszen a mátrixfényszóró minden eddiginél jobban teríti a fényt, a menetfény mintáját pedig menüből választhatjuk ki.

Szemből nézve nagyon emlékeztet az Audi Q5-re, de hátulról már egy ennél is újabb Audi, a legutóbb bemutatott belsőégésű motoros Audi A6 adhatott az ihletet a hátul is osztott lámpákkal, a széles fénycsíkkal és a világító emblémával. Jó kiállásában szerepe van a vállas sárvédőknek, és a nagy, akár 20 colos kerekeknek is, a legnagyobb újdonságot azonban az utastérre tartogatja az Audi.

A bajuszkapcsoló újrafeltalálása

Belül is mintha a Q5-öst látnánk, a legújabb Audikban látható műszerfalkoncepció köszön vissza az ívelt dupla kijelzővel. A remek fogású kormánykerék mögött 11,9 colos kijelző mutatja a számlapokat, mellette pedig mindent, még a klímát is a 12,8 colos érintőképernyőről kezelhetünk, ezen egy letisztultabb androidos rendszer fut. Az új Q3-ban azonban van valami olyasmi is, ami még a nagyobb Audikban sincsen.

Régóta velünk vannak a bajuszkapcsolók, és eddig kevesen merték megváltoztatni őket, de az Audi most belevágott.

A Q3-ban a bajuszkapcsolók helyét kombinált billenőkapcsolók vették át. Jobbra a menetirányt választhatjuk ki, balra az irányjelző, ablaktörlő és a fénykürt funkcióját is erről a helyről kezelhetjük. Nem feltétlenül rossz megoldás, egész kellemes kapcsolgatni, de majd használat közben derül ki, hogy jó ötlet volt-e lecserélni a hagyományos bajuszkapcsolókat.

Az új Q3 nemcsak nagyobbnak látszik, de belül is tágasabbnak érződik. A teret pedig példásan praktikus módon használhatjuk ki. A hátsó ülések például sínen tologathatók, így a dupla padlós, 488 literes csomagtér mérete megnövelhető, teljesen előretolt ülésekkel akár 575 literesre. A hátsó ülések ledöntésével 1386 literes a raktér. Azt már most elárulták, hogy hamarosan jön az új Q3 Sportback is, kupés formával, de nem kevésbé praktikus belsővel.

Széles a választék

Az elektromos Q4 e-tron mellett a Q3 ezúttal is önmaga lehetett, például megtarthatta a belsőégésű motorjait. Benzines, plug-in hibrid, összkerekes, és még dízel is van belőle, amivel rengeteg igényt képes lefedni. A választék a négyhengeres 1.5 TSI-vel indul, 150 lóerővel és 48 voltos mild hibrid rendszerrel, van dízel, a 150 lóerős 2.0 TDI, és nagy benzines, a 2.0 TSI is, 204 és 265 lóerős változatban, amihez széria a quattro összkerékhajtás, a többi motorizáltsághoz egyelőre nem elérhető.

A legtöbbet az Audi Q3 e-hybrid változata, a konnektorról tölthető hibrid változott.

A benzinmotorja ennek is az 1.5 TSI, de már 177 lóerővel, és ehhez jön a 116 lóerős elektromotor, a kombinált teljesítmény 272 lóerő. A nettó 19,7 kilowattórás akkumulátora elég nagy ahhoz, hogy 120 kilométert tegyen meg elektromos üzemben, és ahhoz is, hogy szükséges legyen hozzá a villámgyors egyenáramú töltés, akár 50 kilowattal.

Már alig várjuk, hogy vezessük is az új Audi Q3-at, hogy kiderüljön, tényleg annyival sportosabb és izgalmasabb-e, mint amilyennek kinéz. Az Audinál mindenesetre mindent megtettek érte, opcióként sportfutómű és adaptív lengéscsillapítás is kérhető. Most először akusztikus zajszigetelést kaptak az első oldalüvegek, ami ebben a kompakt kategóriában nem megszokott, és tovább fokozza a prémiumérzést.

Ingolstadtban az elsők közt néztük meg az új Audi Q3-at, ami élőben egy nagyobb modell benyomását kelti

Győrben büszkék lehetnek az új Q3-ra, ami ugyanakkor a kifutó szériával szemben már nemcsak Magyarországon készül majd, hanem a jövő évtől Ingolstadtban is, így jobban ki tudják használni a kapacitásokat. A nyáron már rendelhető újdonság első példányai ősszel érkeznek az utakra, és bár az ára még nem derült ki, abból lehet következtetni, hogy az új Cupra Terramar ára kedvezménnyel 14,7 millió forintról kezdődik, szóval ennek a környékére számíthatsz.

Ez is érdekelhet:

Klasszikus négyajtós és igazi Audi az új A6 Sedan

Kimért eleganciájával és kellő dinamizmusával az új Audi A6 Sedan megmutatja, hogy a hagyományos felépítésű autó még mindig nagyon vonzó gép.

Akkor is élvezni fogod, ha nem vagy oda a SUV-okért – Audi Q5-vezetés

Ha eddig szeretted a Q5-öt, akkor ezt is fogod, de ha nem szerettél SUV-t vezetni, akkor lehet, hogy most fogod megszeretni. Az elsők közt próbáltuk ki az Audi új szabadidő-autóját.

A Cupra legsokoldalúbb modellje az új Terramar

Az elsők közt néztük meg a Győrben készülő új Cuprát.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés