Több szempontból is fontos modell az Audinak a Q6 e-tron. Például ez az első autójuk, ami az elektromos átállást készíti elő, ebben használják az új prémium elektromos platformot először, és ebben mutatkozik be a vadiúj villanymotor, ami a győri Audinál készül. Mentünk egy rövid kört a prototípussal, és alaposan megnéztük a szériakész változatot.

Már legalább két éve tudni, hogy Q6 e-tron lesz valamikor. A Q4 és Q8 közé ékelődő középméretű (iX3-as BMW-hez és EQC Mercedeshez mérhető) szabadidőautó az első olyan Audi, ami az új, 800 voltos architektúrára épülő prémium elektromos platformot használja (Premium Platform Electric – PPE). Audiból ez az első, de ugyanerre az alapra építették a Porsche Macant is, ami kapott néhány hét előnyt az Auditól.

Pedig az Audi Q6 e-tron is egy ideje már készen van, nyáron több tucat prototípust küldtek tesztelésre a Feröer-szigetekre, és Győrben is ott volt egy, amikor elindították az elektromos motor gyártását. Nem hivatalosan úgy tudni, a szoftveren kellett még csiszolni, nem akartak hasonló blamát, mint a Volkswagen az ID.3-mal, amikor hosszú hónapokig álltak átadás előtt a legyártott kocsik a kész szoftverre várva.

Az Audinál most viszont minden kerek, és hogy erről minél hitelesebben győzzenek meg, az Audi-vezérkar legfontosabb emberei és a fejlesztésben részt vevő mérnökök tartottak előadást, miközben mi a prototípussal mehettünk néhány kört a müncheni tesztbázis udvarán, közepes tempóban, bójákat kerülgetve. Nyilván nem ebből fogjuk megfejteni, hogy a Q6 e-tron annyira szenzációs autó-e, mint ahogy ígérik, de az első benyomások megvannak. És az van, hogy a Q6 e-tron tényleg baromi jó autónak tűnik.

Ha csak a fele igaz annak, amit ígérnek, a Q6 e-tron talán a legjobb autó lesz az elektromos szabadidőautók között.

A legfontosabb kérdésnek azt tekintették, hogy a 800 voltos rendszer és a bruttó 100 (nettó 95) kWh kapacitású akkumulátor hatékonyan működő elektromos autót eredményezzen.

A Q6 e-tron 625 hivatalos kilométer megtételére képes, teljesítménye 387 lóerő.

Az SQ6 hatótávja sem mondható rossznak a maga 598 kilométerével, főként ha azt is figyelembe vesszük, hogy 516 lóerős. A Q6 e-tron végsebessége 210 km/h, és 5,9 másodperc alatt gyorsul százra, az SQ6-nál ugyanez 4,3 másodpercig tart és 230-ig nincs megállás. Mindkét modell elöl-hátul külön villanymotort kap, de úgy hangolták a rendszert, hogy alapvetően hátsókerék-hajtásúnak érezzük. Ehhez méretezték a súlyelosztást, kicsivel jobban terhelik a hátsó tengelyt, amire szélesebb kerekek kerülnek. Ettől, és a kormányzás-futómű hangolástól várják, hogy a Q6 e-tron egészen dinamikusan viselkedjen.

Azt mondják, az első generációs e-tronokhoz képest legalább 30 százalékkal sikerült javítani az autó hatékonyságán.

Egy Q8 e-tronhoz képest 300 kilóval könnyebb az autó, nagyobb a végsebessége és 30 százalékkal messzebbre jut el egy töltéssel. A legnagyobb töltési teljesítmény 270 kWh. Ezzel tíz perc alatt tölthetünk egy arra alkalmas töltőponton 255 kilométernyi hatótávot az autóba, 21 perc alatt pedig 10-ről 80%-ig tornázhatjuk fel a töltöttséget.

A győri villanymotornak jut az oroszlánrész a hatékonyságban, ami 20 százalékkal könnyebb és 30 százalékkal kevesebb hely kell neki.

De temérdek melót tettek abba, hogy a veszteségbe menő hőt minél hatékonyabban hasznosítsák, illetve hatékonyan oldják meg az utastér és az elektromos rendszer hűtését és fűtését. Alaposan átalaktották a rekuperációt, akár 220 kWh-s teljesítménnyel is vissza tud tölteni az autó. Ezt egyébként kétféle erősséggel, teljesen kikapcsolva vagy adaptív üzemben is használhatjuk.

Ráadásul azt mondják, hogy a rekuperáció ereje nem függ a környezeti tényezőktől. Nem járnak majd úgy, mint én a Teslával, amikor reggel a hideg akkumulátorral a megszokottnál jóval nagyobb féktávot kell venni, amitől minden egyes alkalommal égnek áll a hajam. Az Audinál azt ígérik, teljesen feltöltött és hideg akkumulátorral is ugyanolyan érzéssel fog lassítani az autó, ha elvesszük a lábunkat a gázról.

Tipikus Audi szabadidőautó: élhető beltér, formás külső

Nincs benne semmi izgalom, de ettől olyan tökéletesen Audis. Szépen becsusszan a Q-sorozatba, mintha mindig is ott lett volna. Egyedül a ledes lámpák okoznak némi izgalmat. A több száz szegmensből álló lámpatest köszön, egyénre szabható és veszélyre figyelmeztet. Lesznek persze baromi izgalmas Audik is a jövőben, elvileg azokra sem kell már sokat várni. Az olyan hétköznapi hősök, mint a Q6 e-tron a praktikus, jól használható utastérre, és a finom prémium részletekre helyezik a hangsúlyt. Finom anyagok és képernyők mindenfelé. Egy a kormány mögött, vele összeolvadva egy a középkonzolon, és még egy az utas előtt. Ezen akár filmet is nézhet (amit a vezető nem lát), navigálhat, zenélhet. Az egész rendszer egyszerű, kényelmes és baromi gyorsan működik.

A 4,8 méter hosszú karosszéria és a 2,9 méteres tengelytáv azt jelenti, hogy van hely mindenhol, mindenkinek.

A csomagtér is tetemes, 526 literes, és az autó orrában is van egy 64 literes rekesz. Praktikus és funkcionális, ráadásul akár 2,4 tonnát is vontathat. És az opciós légrugókkal a csomagtartóból állíthatjuk a hátsó magasságot, hogy a biciklit ne kelljen magasra emelni, vagy hogy könnyebb legyen az utánfutót felrakni.

A vezetéstámogató rendszer nemcsak hagyományos sebességtartó, sávtartó és távolság-tartóként működik a radar- és kameraadatok alapján, hanem a többi járműtől érkező és a felhőben feldolgozott adatokból felkészíti a járművet arra is, ha a közelben baleset vagy más akadály van kilátásban.

Újrahasznosított anyagok, karbonsemleges gyártás

Az Audi célja, hogy amennyire csak lehetséges, újrahasznosított anyagokat használjon az autó minél több pontján. A külső hangszóró, a frunk műanyag betétje, bent a szövetkárpitok egy része, például az oszlopokon, a napellenző kárpitja mind-mind újrahasznosított anyag, de a karosszériaelemek egy része is szebb napokat látott kocsik acéllemezéből készül.

2020 óta a győri Audi karbonsemlegesen működik, itt van a legnagyobb ipari méretben használt napelempark és geotermikusenergia-felhasználás, és nem mellesleg ez a világ legnagyobb motorgyára. A kész motor karbonsemleges úton jut el Ingolstadtba, ami szintén karbonsemlegesen üzemel, idén január óta.

Most indul be igazán az Audi

Ez a PPE platform azért is izgalmas, mert többféle, sportos vagy emelt hasmagasságú, eltérő karakterű autót tud kiszolgálni. Lesz Q6 e-tron kisebb akkuval (83 kWh), Sportback karosszériával, és A6 Avant is teljesen elektromos hajtással. 2027-re minden core szegmensben lesz ehhez hasonló dobású elektromos Audi. És közben azt sem felejtik el, hogy az olyan ikonikus modelleket is pótolni kell, mint a TT vagy az R8. Rajta vannak.

Ez is érdekelhet:

Audi Q8 roadtrip – Fokvárostól a Jóreménység-fokig

Fokváros Dél-Afrika második legnagyobb városa, és talán a legkülönlegesebb. Egyik oldaláról az Atlanti-óceán, másik feléről a Tábla-hegység határolja. Csodás látvány tárul elénk, akár a városon belül barangolunk, akár autóval indulunk felfedezni a környéket. Mi most a megújult Audi Q8-at vezetve jártuk be Fokvárost és környékét.

Gyönyörű feröeri tájakon járatták meg a következő elektromos Audi prototípusát

Mindjárt bemutatkozik az új Q6 e-tron, amit már egyre kevésbé álcáznak.

Régi ismerős egy halom újdonsággal az Audi Q8 e-tron

Komoly frissítést kaptak az Audi elektromos szabadidő-autói. Nemcsak a dizájn, a műszaki tartalom és a név is megváltozott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés