Nem újdonság, hogy a közeli jövőben elektromos autókra vált a Maserati, és nemrég minden bizonnyal szándékosan megmutatták az egyiket, a GranTurismo Folgore változatát, alig némi álcázással.

A Maserati éppen a minap jelentette be, hogy a Venturi partnere lesz a Formula E-ben 2023-tól, és az erről szóló közleményhez egy olyan képet mellékelt, ahol a két márka vezetője egy autó előtt ráz kezet egymással. A partnerség is nagy szó, persze, de a lényeg ezúttal az autó, hiszen minden eddiginél jobban láthatjuk a Maserati legújabb modelljét.

A modenai márka már korábban mutatott álcázott képeket a GranTurismo utódjáról, de azokon még több minden fedte a vonalakat. A most látható autón már tényleg csak néhány helyen maszkolták el a formát, egyértelmű, hogy a jelenlegi széria evolúciója lesz az újdonság, de a fényszórók és a hátsó lámpák már az MC20 stílusában készültek.

Az autót alaposan körbe is videózták, láthatjuk minden szögből:

A GranTurismo egyik legnagyobb újdonsága, hogy Folgore néven tisztán elektromos hajtású változata is lesz, méghozzá a Maserati szerint a három elektromotorja 1200 lóerős teljesítményre lesz képes, amivel a három másodpercen belül gyorsul százra. Ez még nem minden: a nemrég bemutatott Grecale is elkészül majd Folgore változatban.

Ez is érdekelhet:

Az első teljesen elektromos Maserati már a küszöbön van

Jövőre leplezik le a stílusos túrakocsit, mutatjuk az első képeket róla.

A Maserati szó szerint is megszellőztette a következő modelljét

Látványos képek készültek a Maserati nyitott tetős sportautójáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés