Sok más autógyártóhoz hasonlóan a Maserati is kitűzte a dátumot, amikortól már csakis tisztán elektromos hajtású autókat kínál majd. Az első elektromos modelljük hamarosan érkezik, most mutattak róla egy pár képet.

Nagyon is ambiciózusnak tűnik a Maserati elhatározása, hogy teljesen elektromos hajtású autókra áll át, a márkának ugyanis jelenleg még nincs villanyautója, a villamosítás első lépéseként mild hibridet kínál a Ghibli és Levante alapjára. A színfalak mögött azonban már gőzerővel dolgoznak az elektromos modelleken, és az elsőt fel is villantották egy pillanatra.

Az első tisztán elektromos Maserati a GranTurismo utódja lesz, aminek a jelenlegi generációja már meglepően régóta, 2007-től készül, de az idő mit sem fogott a Pininfarina stúdió tervezte vonalakon. A most mutatott első képek szerint

az új GranTurismo nem tér el az elődje által kijelölt útról, eltalált arányokkal megalkotott stílusos túrakocsi lesz.
Az elektromos GranTurismo mellett hagyományos benzinmotoros kivitele is lesz az új kétajtós Maseratinak,

és a márka eltökélt szándéka, hogy 2025-re minden modelljéből kínál elektromos hajtású változatot. A szintén idén érkező Grecale, valamint a már kapható Levante, Quattroporte és MC20 sem marad ki a sorból, csak a Ghibli felől nem hallani.

A villamosítás következő lépcsőjeként a Maserati a benzinmotoroktól is megválik, és már a dátumát is kitűzték a váltásnak. Miután a teljes kínálatban megjelenik az elektromos hajtás, 2030-tól nem is lesz más alternatíva, ha Maseratit szeretnénk. A V8-asok hangja nagyon fog hiányozni, de meglátjuk, mivel pótolja az élményt a modenai márka.

Ez is érdekelhet:

A Maserati szó szerint is megszellőztette a következő modelljét

Látványos képek készültek a Maserati nyitott tetős sportautójáról.

A Maserati szinte teljesen megmutatta a legújabb autóját

A Grecale bemutatója még több mint egy hónapra van, de ezeken a képeken már teljes egészében látható az autó.

Bitang lett David Beckham egyedi Maseratija

Csak neki készült, a saját elképzelései szerint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában