Sokáig húzza a legújabb modelljének bemutatóját a Maserati. Az olasz márka kisebb szabadidő-autója eredetileg már 2021-ben megjelent volna, és bár a premierjét március végére halasztották, most szinte álca nélkül mutatták meg az autót.

Szinte mindent tudunk a Maserati következő modelljéről, olyan lelkesen csepegteti az információkat a modenai márka. A Grecalét már novemberben bemutatták volna, az álcázott prototípusról hónapokkal előtte adtak ki képeket. A premierjét azonban március végére halasztották, és bár addig még több mint egy hónap van hátra, most szinte álcázás nélkül is megmutatták az autót.

A Grecale formája nem lesz nagy meglepetés ezek után, hiszen érdemi álcázás már nem takarja a karosszériát,

csak a minták és feliratok vonhatják el a figyelmünket. A jellegzetes részletek, mint a nagy hűtőmaszk és a széles hátsó lámpák mind megvannak rajta, az arányaival a nagyobb testvér Levantét és a közös műszaki alapokra épülő Alfa Romeo Stelviót egyaránt idézi.

Azt már korábban megtudtuk, hogy a Grecale 4,85 méter hosszú, 1,95 méter széles és 1,57 méter magas lesz,

azaz 15 centiméterrel hosszabb, mint az Alfa Stelvio, és ugyanennyivel rövidebb, mint a Levante. Az újdonság tehát csak a Maserati kínálatában számít belépőnek, egyébként a 2,9 méteres tengelytávjával a térkínálatára nem panaszkodhatunk majd.

A műszaki részleteket csak a premierjén, március 22-én árulja el a Maserati, de azt tudni lehet, hogy a Ghibliben is dolgozó kétliteres, négyhengeres turbós benzinmotort kapja mild hibrid rendszerrel, 300 lóerős teljesítménnyel, amivel 5,6 másodperc alatt gyorsul százra, és 240 km/h végsebességet érhet el. A többi részletre pedig már tényleg csak egy hónapot kell várnunk.

Ez is érdekelhet:

A Maserati szó szerint is megszellőztette a következő modelljét

Látványos képek készültek a Maserati nyitott tetős sportautójáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában