Ritkán látni ilyet a Red Bulltól.

A 2022-es Amerikai Nagydíjjal nosztalgiázunk, ha már a hétvégén Austinba látogat a Forma–1 mezőnye: az immár háromszoros világbajnok Max Verstappen magabiztosan vezette az amerikai futamot, húsz körrel a vége előtt, a második bokszkiállása után azonban úgy tűnt, hogy elúszhat a győzelem és egyben a rekordbeállítás. Ugyanis a Red Bull olyat tett, amilyet nem sűrűn látni az osztrák istállótól: csúnyán elrontották versenyzőjük kerékcseréjét, aminek következtében az akkor még két legnagyobb riválisának számító Lewis Hamilton és Charles Leclerc mögé, csak a harmadik helyre érkezett vissza – mutatjuk is, hogy történhetett mindez:

Verstappen érthetően nem volt boldog, és csak annyit reagált a történtekre, hogy „ez kibaszott csodálatos” volt. A holland azonban hét körrel a vége előtt ledolgozta hátrányát, és nemcsak Leclerc mellett ment el, de Hamiltont is utolérte, sőt simán meg is előzte, végül pedig hét, illetve öt másodperccel előttük célba érve megnyerte a 2022-es Amerikai Nagydíjat.

A leintést követően Verstappen a következőt nyilatkozta a versennyel és a bakival kapcsolatban:

„Az elején még minden nagyon simának tűnt, de a második bokszkiállás hosszabbra sikerült, mint azt szerettük volna. A végsőkig kellett küzdenem, de mindent beleadtunk.”

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„A Red Bullnál most eléggé mérgező a környezet”

Tényként állítják, hogy a Haas leigazolt egy pilótát Hülkenberg helyére

Még a Ford Mustang GTD is lehet durvább!

További cikkeink a témában