Max Verstappen épphogy csak lemaradt a világbajnoki címről, ami elérhetetlen távolságban is volt tőle az idény során. Elmondta, ő hogy látta a szezont.

Max Verstappen egészen elképesztő felzárkózást produkált az idény második felében: augusztusban, a Holland Nagydíj után kifejezetten lehetetlen helyzetben volt, ugyanis 104 ponttal maradt el az akkori listavezető Oscar Piastri mögött, végül azonban a holland mindössze két ponttal csúszott le a világbajnoki címről, amit idén Lando Norris hódított el. Verstappen pedig a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon aratott győzelme után a Sky Sportsnak adott interjújában értékelte is a szezonját:

„Igazi hullámvasút volt ez az évünk, főleg az elején. Nem volt könnyű megfordítanunk a helyzetet, és elérni ezeket az eredményeket, miután olyan nehéz időszakon mentünk keresztül, amikor egyszerűen nem tudtuk, miért olyan rossz és ingadozó a teljesítményünk.

A csapat pedig tényleg bebizonyította, hogy soha nem adják fel. Könnyű lenne azt mondani, hogy ennyi, most már több mint 100 pont a hátrány, vége a szezonnak. Ők azonban mindig próbálták megérteni a problémákat, és ez az egész visszakapaszkodás igazán élvezetes volt.

Végül mindegy, hogy egy ponttal, tízzel vagy hússzal maradsz le, mert le vagy maradva.
Most két pont lett a különbség, de ez így is klassz volt. Tényleg élveztem az egész idényt.”

(Forrás: Sky Sports, fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Meghatóra sikerült Lando Norris első nyilatkozata világbajnokként

Az újdonsült világbajnok Lando Norris elérzékenyülve beszélt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után.

Itt a hivatalos magyarázat, miért nem büntették meg Norrist a futam során

A mindent eldöntő szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon könnyen úgy alakulhatott volna, hogy Lando Norris időbüntetést kap, ám végül megúszta a szankciót.

Így néz ki a végleges világbajnoki tabella a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után

Mutatjuk a végleges egyéni és a konstruktőri világbajnoki tabellát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Utálod, hogy benn ragadnak a kereszteződésben? Nézd meg, hogy nyomják Vietnámban!

Ezt a két csapatot jósolják a 2026-os világbajnoki cím legnagyobb esélyesének

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés