A négyszeres világbajnok nem szépítette a dolgokat, amikor a Bahreini Nagydíjról beszélt.

A címvédő Max Verstappen a hetedik helyről rajtolva csak hatodikként ért célba a Bahreini Nagydíjon. A négyszeres világbajnok az 57 körös verseny során végig egyensúly problémákra és túlmelegedő gumikra panaszkodott, amihez lassú és elszúrt bokszkiállások is társultak (előbb a kiengedő lámpa meghibásodása miatt, majd egy beragadt kerék miatt). Ezzel pedig Verstappen eddigi leggyengébb idei versenyét futotta, amit ő maga sem szépített:

„Minden rosszul sült el, minden. Alapból volt egy problémánk, aztán jött az a kerékcsere, azt se tudom, ott mi ment félre. Ez kész katasztrófa volt. Ráadásul a kemény keverékek egyáltalán nem működtek. (...) A hatodik hely volt a maximum, amit elérhettünk.”

Az eredményével Verstappen visszacsúszott a világbajnoki tabella harmadik helyére, miután Oscar Piastri fölényes bahreini futamgyőzelmével átvette a második helyet – a világbajnoki pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több F1-csapat is szeretné leigazolni a Red Bulltól menesztett pilótát

Sergio Pérez még mindig kapós az F1-csapatok körében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
66% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Hirdetés