A háromszoros Formula–1-világbajnok holland a lehető legkeményebb nevelést kapta édesapjától.

A háromszoros világbajnok Max Verstappennek nem volt könnyű gyerekkora, köztudott ugyanis, hogy apja, a korábbi F1-es versenyző Jos Verstappen meglehetősen szigorúan és keményen nevelte fel a fiát pályafutása korai szakaszában – volt olyan, hogy egy rosszabb futam után a benzinkúton hagyta Maxot.

A most 26 éves holland az M4 Sportnak adott interjújában ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy édesapja módszerei nem működtek volna mindenkinél, mert minden gyerek másképp nő fel és különböző személyiséggel rendelkezik, „nekem viszont pontosan erre volt szükségem. Persze néha azért szóvá tettem, hogy miért kell állandóan ilyen komolynak és szigorúnak lennie, most viszont már hálás vagyok érte”.

Verstappen szerint a lehető legkeményebb, ám egyben a legjobb nevelést kapta édesapjától, aminek köszönhetően nem okozott neki nehézséget beilleszkedni az élsport mezőnyébe

„A gyerekkori felkészítésem miatt már nem tudott meglepni mindaz, ami később jött az F3-ban, vagy az első F1-es években. (...) Ennek eredményeként teljes mértékben fel voltam készülve mentálisan az F1-re és a nehézségekre.”

(Forrás: M4 Sport, MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hogy miben lesz más az F1 2024-es idénye az eddigiektől? Csak fontos apróságokban

Jövő hétvégén elrajtol a Formula–1 2024-es idénye, elmondjuk, mit érdemes tudni az új szezonról.

Máris visszatér az F1-be a Haas alig egy hónapja kirúgott csapatfőnöke

Az F1 legszórakoztatóbb és legszabadszájúbb csapatfőnöke nem maradt sokáig távol a sportágtól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve