A négyszeres világbajnoknak csak „túl kell élnie” az Osztrák Nagydíjat.

Max Verstappen nagyon közel van az egy futamra szóló eltiltástól: amennyiben egy büntetőpontot is kap a hétvégi Osztrák Nagydíjon, automatikusan eltiltják egy futamra, azaz ki kell hagynia a soron következő versenyt, a Brit Nagydíjat. Ha viszont a négyszeres világbajnok megússza, akkor a büntetőpontjai száma kilencre csökken egészen az októberi Mexikóvárosi futamig.

Büntetőpont

Formula–1-ben 2014 óta van érvényben a büntetőpontrendszer, aminek lényege, hogy a versenyzők büntetőponto(ka)t kapnak a különböző szabályszegésekért, aki pedig tizenkét hónapon belül tizenkettőt összegyűjt, azt automatikusan eltiltják egy versenytől, ugyanakkor tizenkét hónap után nullázódnak a pontok – a sportág történetében egyszer fordult ilyen elő, éppen a tavalyi szezonban.

A Red Bull hazai pályája, a spielbergi Red Bull Ring azonban olyan helyszín, ahol elég könnyű büntetőpontokat gyűjteni, különösen a technikás harmadik és negyedik kanyar miatt, ahol gyakoriak az incidensek. Chris Horner csapatfőnök pedig egészen egyértelműen fogalmazott ezzel kapcsolatban:

„Nagyon várjuk már a hazai versenyt. Mindig nagyszabású esemény, komoly pálya. Nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy problémamentesen hozzuk le azt a hétvégét, és utána már elkezdenek lejárni Max első büntetőpontjai is.”

Bár a holland eddig jól teljesített Spielbergben, tavaly egy meglepő ütközés miatt nem tudott nyerni Lando Norris ellen. A mostani autó, az RB21 sebezhető, ezért Horner nem biztos abban, hogy idén hazai győzelem összejöhet, ettől függetlenül Verstappennek mindenképp hibátlanul kell vezetnie.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Szerinted is Verstappen „élve felfalná” Piastrit vagy Norrist, ha a McLarenben ülne? Szavazz!

Van, aki szerint Max Verstappen esélyt sem adna Oscar Piastrinak vagy Lando Norrisnak, ha egy McLarenben ülne.

Sergio Pérez tényleg visszatérhet az F1-be 2026-ban

Úgy tűnik, a kérdés nem az, hogy visszatér-e Sergio Pérez az F1-be, hanem az, hogy melyik csapattal.

Állítólag világszínvonalú lett a Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroring

Ugyan még nincs teljesen kész, de az F1-re már így is készen áll a hungaroringi pálya.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés