Floyd Mayweather gondolatai már egészen máshol járnak, mint azon az autós aukción, ahol a bokszoló korábbi szuperautója került kalapács alá. Csak két példányban létezik a Koenigsegg CCXR Trevita, amit fele annyiért szereztek meg, mint amennyiért a sportoló vette.

Most már biztosan minden percben a Conor McGregor elleni meccsre koncentrál Floyd Mayweather, de azért lehet, hogy követte azt az aukciót, ahol egy korábbi szuperautóját árverezték el. Ugyanis igazi ritkaságról van szó, csak két példányban létezik a Koenigsegg CCXR Trevita, amiből az egyik, az amerikai specifikációjú darab volt az övé, és amiért 4,8 millió dollárt fizetett.

Még ritkább szuperautóról van szó, mint amilyennek a Koenigsegg eredetileg szánta, hiszen hármat gyártottak volna belőle, de a gyémántfonatú szénszálas anyag előállítása, amiből készült, nagyobb nehézséget jelentett, mint gondolták, ezért maradtak a kettőnél. A CCXR Trevita kivehető tetejét az elöl lévő csomagtéren lehet tárolni, így roadster is lehet a bajnoki Koenigsegg.

4,8 literes V8-as motorja két kompresszorral 1018 lóerőt és 1080 newtonmétert présel ki magából, és mivel a 20 colos kerekeken gördülő szuperautó csak 1280 kilogrammot nyom, ezért úgy gyorsul, mintha puskából lőtték volna ki. 2,9 másodperc alatt megvan a száz, 8,7 alatt pedig a kétszáz is, a végsebessége eléri a 400 km/órát.

Mayweather Koenigseggje a múlt hét végén került a Mecum Auctions kaliforniai árverésére, ahol 2,6 millió dollárt fizettek érte, vagyis egy kicsivel több, mint a felét, mint amennyibe a bokszolónak eredetileg került. Mivel még csak alig háromezer kilométer van benne, alighanem elég jó vásárt csináltak vele.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon