A Mazda a saját útját járja, és ez igaz a saját elektromos autójára, az MX-30-ra is, amiből most megjelent a plug-in hibrid változat, és ez is elég különleges, hiszen a hatótávot egy Wankel-motorral lehet növelni.

Utolsóként tartott ki a Mazda a Wankel-motor mellett, ami a hatvanas években még több gyártó számára is jó ötletnek tűnt, de a különleges felépítése miatt végül csak a japán gyártó alkalmazta hosszú ideig. A nagy fordulatszámon forgó bolygódugattyús motort izgalmas sportautókba szerelték, mint a Cosmo Sport és az RX-7, utoljára pedig az RX-8-ban találkoztunk vele.

Az eltelt egy évtized alatt nagyot változott a világ, napjainkban az elektromos autók hódítanak a piacon, és a Mazda sem jelent kivételt, az MX-30-cal bemutatta a saját elképzelését az elektromos autóról. Szándékosan nem szereltek bele nagy akkumulátort, hogy megőrizzék a könnyű építésmódját, ezzel azonban a hatótávja alatta maradt az elvárásoknak.

A Mazdánál egy ideje hallani lehetett róla, hogy éppen az elektromos autó hatótávnövelő megoldásaként vehetik elő újra a Wankel-motort, és most valóra is vált az elképzelés, megjelent és Európában is kapható lesz az MX-30 e-Skyactiv R-EV, ahol

a kisebb akkumulátor ellenére egy bolygódugattyús benzinmotor gondoskodik a nagyobb hatótávolságról.

A tisztán elektromos MX-30-ban 35,5 kilowattórás az akkumulátor, ezzel szemben a plug-in hibridbe csak 17,8 kilowattórás akku került, amivel városban 110, átlagosan 85 kilométer az elektromos hatótáv, ez egy napi ingázásra lehet elég. Az akkumulátort nemcsak 11 kilowattal, hanem

egyenáramú villámtöltőn 36 kilowattal is fel lehet tölteni, ami 25 percbe telik.
A hosszabb távokra pedig ott a Wankel-motor, ami simán elfért az MX-30 orrában,

azt ugyanis Japánban még kétliteres benzinmotorral, mild hibridként is forgalmazzák. A bolygódugattyús motor mindössze 830 köbcentis, 74 lóerős és 116 Nm a nyomatéka, a vibrációmentes, egyenletes járásával és halk üzemével ideálisnak tűnik az akkumulátor töltésére – a tartóssága pedig majd idővel kiderül.

A plug-in hibridhez a Mazda az elektromotor teljesítményét 145-ről 170 lóerőre növelte, ezzel az 1778 kilogrammos autó 9,1 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége továbbra is 140 km/óránál korlátozott. A benzintankja pedig 50 literes, és kíváncsian várjuk, hogy a valóságban milyen kombinált hatótáv érhető majd el a Mazda újszerű plug-in hibridjével.

Ez is érdekelhet:

Ez most a legerősebb Mazda, de vajon vezetni is jó? – Mazda CX-60

327 lóerővel érkezik a Mazda első plug-in hibridje Magyarországra. Máris mondjuk, milyen volt vezetni.

Vannak az elektromos autók, és van a Mazda MX-30

MX-30: az első elektromos autó a Mazdától, pofás formával, béna hátsó ajtókkal, és magyarázkodásra kényszerítő hatótávval.

Soros hathengeres dízelmotort mutatott be a Mazda

Minden elismerésünk, amiért a Mazda 2022-ben is kitart a nagy dízelek mellett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

További cikkeink a témában