Azt mondják, hogy egy Mazda igazi japán autó, benzinnel működik, és a vezetés élményét ígéri, de milyen az a Mazda, ami Kínából jön, és tisztán elektromos hajtású? Fantasztikus utakon, Andalúziában próbáltuk ki az új Mazda6e-t.
Bár a neve a jól ismert és sokak által szeretett Mazda6-ost idézi, a Mazda6e egy teljesen új alapokra épült, lenyűgöző formájú középkategóriás autó. A márka jellegzetes Soul Red Crystal fényezésében egyszerűen gyönyörű. Pedig nem is Mazdának született, hiszen a gyártó kínai partnere, a Changan fejlesztette és gyártja, de mielőtt az európai utakra érkezett, annyira Mazdára szabták, amennyire csak lehetséges volt.
Nagyobb is, mint a kifutó Mazda6, közel öt méter hosszú és csaknem három méter a tengelytávja,
egészen pontosan 4,92 méter és 2,89 méter a két adat, ami már sejteti, hogy a térkínálatra nem lehet panasz. Mivel egy ötajtós modellről van szó, ezért elég praktikus is, mert egy nagy csomagtérajtón át pakolható a 466 literes raktér, és az orrában is van egy 72 literes rekesz a töltőkábeleknek vagy egy kisebb táskának.
Belül a Mazda6e kellemesebb hely, mint gondolnád, letisztult dizájn és igényes anyagok fogadnak,
középen egy hatalmas, 14,6 colos képernyővel, és szó szerint mindent innen kell kezelni. A Mazdákat hagyományosan a vezetési élmény miatt lehet szeretni, és ígéretes, hogy a Mazda6e-ben a 258 lóerős elektromotor a hátsó kerekeket hajtja, a súlyelosztása csaknem tökéletes, és 7,6 másodperc alatt gyorsul százra.
Nézd meg Imelda videóján is, milyen kívül-belül az új Mazda6e:
Nem számít nagynak a 68,8 kilowattórás akkumulátora, de a Mazda6e elég takarékos tud lenni,
a kombinált fogyasztása 16,6 kilowattóra száz kilométeren, ezért meg lehet közelíteni a 479 kilométeres gyári hatótávját, a villámtöltés legfeljebb 165 kilowattal mehet. Akinek ez nem elég, választhatja a 80 kilowattórás Long Range változatot, de meg kell elégednie szerényebb teljesítménnyel és valamivel lassabb töltéssel.
Nem véletlenül indult a spanyolországi tesztvezetés Granadából, mert a Sierra Nevada és a Gorafe-sivatag környéke tökéletes terep egy road triphez.
A Gorafe vörös szikláival és kanyonjaival Európa egyik leglátványosabb sivatagi vidéke, míg a Sierra Nevada télen síparadicsom, nyáron pedig Európa legmagasabban fekvő autózható útjait kínálja, lélegzetelállító kilátással, amit mindenképpen fel kell írnod a bakancslistádra.
A program részeként meglátogattuk az Andasol 3 napelemparkot is, ami jól szimbolizálja az elektromos átállást. Ez Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye, ahol hatalmas, parabolatükrös kollektorok ezrei gyűjtik a napenergiát, és még éjszaka is termelnek áramot az olvadt só segítségével. Látva a méreteit jobban megérti az ember, mennyi energiára van szükség ahhoz, hogy a Mazda6e-hez hasonló autókat vezethessünk a jövőben.
Ez is érdekelhet:





























