Meglepődött a Ferrari, miután alaposan átvizsgálták Charles Leclerc autójának meghibásodott motorját.

Charles Leclerc fantasztikus versenyhétvégét futott Bahreinben, megszerezte élete első pole pozícióját és élete első dobogós helyezését is. Öröme azonban nem volt teljesen felhőtlen, ugyanis a futam hajrájában motorhiba miatt csúszott vissza az élről a harmadik helyre – valójában az is csoda volt, hogy egyáltalán célba ért

Óriási Ferrari-dráma és Mercedes kettős győzelem a Bahreini Nagydíjon

Leclerc-től motorhiba vette el a győzelmet, Vettel pedig saját hibájának köszönheti csak az ötödik helyet.

A Ferrarinál először a hőenergia-visszanyerő meghibásodására tippeltek, később azonban kiderült, hogy a belső égésű motor hat hengeréből mindössze öt működött csak, további vizsgálatok után pedig már azt is tudni lehet, hogy ezt a befecskendező egységben keletkezett rövidzárlat okozta – ez pedig eléggé meglepte a maranellóiakat:

„Még soha nem találkoztunk ilyen típusú problémával a kérdéses alkatrésznél."

A problémát mindenesetre megoldották, Leclerc pedig ugyanezzel a motorral vághat neki a következő futamnak, a Kínai Nagydíjnak.

(via, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni